Vidéki forintok és Vasi Őrtorony - sok hűhó nagyon kevésért?

Alapfogalmak

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) meghirdetésekor a támogatások megítélésénél – uniós minta és gyakorlat alapján – azt a szempontot igyekeztek érvényesíteni a döntéshozók, hogy a vidék saját maga határozzon a helyi igények alapján, hogy mit ítél támogatandó tevékenységnek. Létrejöttek a helyi vidékfejlesztési közösségek, melyeket a települési önkormányzatok, civil szervezetek alakítottak meg. Az országban összesen 96 csoport kapott akkreditációt, ezek lettek a helyi akciócsoportok (HACS). Létrehozták munkaszervezetüket és megírták a tagjaik által lefedett földrajzi terület helyi vidékfejlesztési stratégiáját (HVS).

A szisztéma lényege, hogy a rendelkezésre álló forrásra beérkező pályázatokat (csoportonként 2-3 milliárd forint) első körben a helyiek, a HACS-ok minősítik. Alapvető, hogy – a pályázati kiírás egyéb szempontjain túl – a projektelképzelés megfeleljen az adott térség, település fejlesztési koncepciójának. (Ezzel nem is volt probléma, mert a HVS-eket eleve a helyben meglévő igények alapján állították össze az egyesületek.) Lényegében a rendelkezésre álló forrást - az egyesület elméletileg saját tagjai között osztja szét, ami egyrészt szerencsés, mert megfelel a szubszidiaritás elvének, másrészt felmerült az is, hogy ez az „egymásnak osztogatás” nem túl szerencsés. Valójában a helyi döntéseket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kontrollálta.

Elvileg működőképes

Gőzerővel láttak munkához az a HACS-ok, hiszen az első pályázat – (Új Magyarország Vidékfejlesztési Alap III. tengely, falumegújítás, vidéki örökség megőrzése, a turizmus valamint vállalkozások fejlesztése) leadási határideje 2009. január 12. volt.

Úgy tudjuk, ekkor össze is ültek a helyi csoportok, és villámgyorsan nekiláttak a pályázatok értékelésének, azaz az irányító hatóság által megadott szempontok alapján pontozták projekteket, rangsort felállítva köztük. Ez egy akár ötven-nyolcvan tagot tömörítő szervezetben nem lehetett könnyű dolog, de arról nem tudunk, hogy ebből különösebb konfliktusok lettek volna. A szisztéma azon része tehát, hogy erősítse az együttműködést, a közös gondolkodást a kisebb-nagyobb települések, illetve az ott lévő vállalkozások, civil szervezetek között, működőképesnek bizonyult.

Átpontozták őket?

Az Alon által megkeresett Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesülethez az első körben 105 kérelem érkezett. A kérelmek feldolgozása során az MVH 21 db kérelmet utasított el és 84 db kérelem került befogadásra. Az anyagokat ugyanis egy második körös bírálatra Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz küldték tovább, amely 43 pályázatot ítélt támogatásra alkalmasnak.

Információink szerint az MVH viszont nem egy esetben átpontozta a pályázatokat. Úgy tudjuk, ezt főképp az alapján tette, hogy utólag hiánypótoltatott, és a hiánypótlásra beérkezett dokumentumokra is adott pontot. Gyakorlatilag semmilyen hátrányba nem kerültek azok a pályázók, akik a pályázat fő lapját és egy-két mellékletet adtak csak le, majd hiánypótlási felszólításra a többit. Persze ha valakinek nem volt meg az építészeti, a pénzügyi vagy üzleti terve, arra helyben nem tudtak pontot adni. (Ami érthető, mert épp ezekből a dokumentumokból derülhetett volna ki a helyi csoportoknak, hogy az a projekt milyen hatással lesz a helybéliek életére, környezetére.)

A pontozás nem nyilvános

Más kérdés, hogy ez faramuci eljárás mennyire méltányos azon pályázókkal szemben, akik az összes kelléket, mellékletet rendben leadták már a HACS-oknak. Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy a helyi és a MVH-s pontozás a pályázatokban mennyiben tért el, és milyen indokok alapján, ám mint megtudtuk, a pontozás nem nyilvános, csak a pályázó tudhatja meg, hogy miért volt vagy épp nem volt nyerő az elképzelése.

Névvel senki nem nyilatkozik

A pályázókkal kapcsolatban is voltak viták. Ugyanis – bár az egész vidékfejlesztés deklarált célja, hogy a helyiek vállalkozó kedvét, falu-és közösségmegújító szándékát mozgósítsa és támogassa – olyan pályázók is indulhattak, akik nem helyben laknak, de van a megvalósítandó projekt földrajzi helyén telephelyük, vagy akár csak egy bérelt ingatlanuk.

Beszélgetőpartnerem (név nélkül, névvel senkit nem tudtunk megszólaltatni a témával kapcsolatban) erről azt mondta, hogy meglátása szerint ez nem túl méltányos a helybéli egyesületi tagokkal szemben, akik tagdíjat fizetnek (ezzel hozzájárulnak a pályázatokat kezelő munkaszervezet fenntartásához), taggyűlésekre járnak, és nem kis fejtöréssel és számos egyeztetéssel megalkották a helyi stratégiát. És annak az aggálynak is lehet némi alapja, hogy – mint a beszélgetőparterünk fogalmazott - egy kis- vagy mikrotelepülés vállalkozójával vagy civil szervezetével szemben egy „nevenincs”, de tőkeerős egyesület vagy vállalkozás jelentős előnnyel rendelkezhet.

Másik beszélgetőpartnerünk ugyancsak felsorolta ezeket a problémákat, de azt is hozzátette, hogy a januárban továbbított pályázatokkal kapcsolatban októberben születtek meg az MVH-nál határozatok, ami nagyon lassú ügyintézésnek számít.

Menet közben változott a rendszer

Valószínűleg a rendszer gazdájához is (Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium) eljuthattak ezek a tapasztalatok, mert az idén ősztől változott a rendszer: teljes egészében a HACS-ok kezébe delegálták a döntést, az MVH csak felügyeli a működésüket.

Beszélgetőpartnerünk reményei szerint az átpontozás és a lassúság kiküszöbölhető lesz, ám egy másik, általunk megszólaltatott érintett szerint ez a megoldás újabb feltörést okoz az egyesületeknek. Eddig is több adminisztráció hárult a munkaszervezetekre, mint amennyire az indulásnál számítottak. Azzal, hogy a MVH feladatát leadták a helyi munkaszervezeteknek, ez még csak gyarapodott.

Olyannyira, hogy kikötötték, hogy mekkora helyiségben kell ellátni a feladatot, a szakemberek létszámát is növelni kell (utóbbiakkal szemben a köztisztviselőkéhez hasonló elvárásokat támasztanak, bizonyára nem véletlenül), fejleszteniük kell az informatikát és még beléptető rendszert is működtetniük kell. (Hogy ez pontosan micsoda, azt nem tudjuk.)

A rendelkezések ellen túl sok apelláta nem volt: az eredetileg nem kvázi hivatalként, hanem közhasznú egyesületként létrejövő szervezetek vagy a minisztérium (új) feltételei szerint működnek, vagy sehogy.

A leves és a hús áraránya

Kérdés az, hogy nem kerül-e többe a leves, mint a hús? Ugyanis a helyi akciócsoportoknak megítélt keretből nem csak a nyertes projekteket kell finanszírozni, hanem magát a helyi akciócsoport működését is.

Nos, ha többe nem is kerül, de a forrás egyötödét viszi el a források szétosztására létrehozott szervezet (amely, mint látjuk, felülről meghatározott feltételek szerint kell, hogy működjön.)

Például a Vasi Őrtorony Egyesület a 2007-20013-ig tartó időszakra 2,624 milliárd forintot kapott egy 82 települést magába foglaló területre, ahol ötvenezer ember él. A megalakulástól számított első évben 36 millió forintot költött a működésre (hét munkatárs fizetése és a dologi költségek), erre a célra összességében 2013-ig hozzávetőlegesen félmilliárd forintot költhet, marad 2,1 milliárd a pályázatok támogatására. Ez utóbbira most 991 millió forintot ítéltek meg a pályázóknak. (Összehasonlításképpen megemlítenénk a szombathelyi belváros rekonstrukcióját, amely másfélmilliárdos projekt, vagy az Iseumét, amely hozzávetőlegesen ugyanennyi lesz, mire elkészül, és egy nemrégiben közölt adat szerint 2007-óta 10 milliárd forint forrás érkezett a megyeszékhelyre.) A jelen felállás szerint viszont például a Vasi Őrtorony területén lévő nyolcvankét településnek maradt 2013-ig 1,3 milliárd forintja fejlesztésekre, a szóban forgó alapból.

Perspektívák

Természetesen egy falun nagyon meglátszik, hogyha a temploma kívül-belül megújul. Egy uniós normák szerint megépült játszótér is sokat dob a kistelepülés képén. Arról nem is beszélve, hogy egy ezeradagos konyha létrehozása 15-20 ember foglalkoztatását és iparűzési adót jelenthet a településnek, aki pedig rekreációs szalont hoz létre egy icipici faluban, az legalább nem költözik el az icipici faluból, és talán a gyerekét is a legközelebbi óvodába járatja, ha nem kell naponta ingáznia a megyeszékhelyre, vagy egy nagyobb városba. (Más kérdés, hogy egy rekreációs szalon mennyire tud életképes vállalkozás lenni egy icipici faluban.) Kétségtelen, hogy perspektivikusan kell gondolkodni. Kérdés csak az, hogyha már az első pályázati körben jószerével a 2013-ig rendelkezésre álló forrás felét elköltötték a „vidékek”, mekkora lesz ez a perspektíva…

Helyben jártunk

Szerettünk volna az ÚMVP működtetéséről, finanszírozásáról egzaktabb információt kérni a felettes szervektől, de ezek kicsit sokan vannak. Miután egy napi telefonálásunk után a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya is majdnem visszaküldött oda minket, ahol előző nap azt tanácsolták (e-mailben), kérdezzük a helyi egyesületeket, nem mentünk tovább. Miután telefonon érdeklődtünk kedden, írásban feltett kérdéseink sorsa felől a sajtóosztályon, azt a választ kaptuk, hogy kérdéseinket szétküldték az illetékeseknek, és kollégáik már bizonyára dolgoznak rajta. Kérdéseink között olyan bonyolultak is voltak, hogy a vasi településekről beérkezett pályázatok közül melyek nyertek, mire, és mennyit. Arra is kíváncsiak voltunk, mi közük van a helyi vidékfejlesztési irodáknak az ÚMVP-hez, és egyáltalán ezek az irodák miből működnek, és miért, mert nem teljesen látszik szoros és nélkülözhetetlen kapcsolódásuk a programhoz.

Ha megérkezik a válasz, természetesen közöljük.

Kapcsolódó anyag:

A Vasi Őrtorony nyertes projektkei