A 2009-es Év Honlapja díjak (linkekkel)

2009.11.19. 07:57

A közönségdíjat idén is a Myvip.hu közösségi oldal vihette haza. Díjat nyert Szombathely honlapja is. A díjazottak teljes listája.

Ünnepélyes díjátadó gálaest keretében kiosztották az idei 'Az Év Honlapja' díjakat Balatonalmádiban, a Hotel Ramadában, a XIX. Országos Marketing Konferencián.

A pályázatra 251 nevezés érkezett.

'Az idén sem volt könnyű dolgunk. A legszorosabb verseny a Szolgáltatás, a Márkasite, illetve a Kormányzat és települések kategóriákban volt.'- mondta Varga István, a díj alapítója.

A 11 főből álló szakmai zsűri több ún. kreatív kategóriában nem adta ki 'Az Év Honlapja' díjat.

A Közönségdíjat az elmúlt évhez hasonlóan idén is a www.myvip.hu" target="_blank közösségi oldal vihette haza.

'Mindig hálátlan dolog szervezőként megszólalni egy zsűrizett verseny után, hiszen ez nem olyan, mint egy 100 méteres síkfutás, ahol egzakt módon látjuk ki ért be elsőnek és ki lett az utolsó. Ezeknek a versenyeknek sokkal több nyertese van, csak hát nem mindenki lehet díjazott. Konkrétabban: azt gondolom, hogy aki már eljutott arra a szintre, hogy számára az online jelenlét olyannyira fontos, hogy nevezi honlapját a legnagyobb hazai versenyen, az csak győztes lehet.'- nyilatkozta Béres Ferenc Attila, a pályázat projektvezetője.

Az Év Honlapja 2009 - Díjazottak




Az Év Honlapja 2009 - Díj

Non profit kategóriában
Hallatlan.hu" target="_blank

Szolgáltatás kategóriában
Ügyfélközpontú biztosításkötés az Interneten" target="_blank

Kormányzat és települések kategóriában
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város honlapja" target="_blank

Személyes oldal kategóriában
erosbalazs.com" target="_blank

Kultúra kategóriában
100 éve született Fejtő Ferenc" target="_blank

Oktatás kategóriában
matekerettsegi.hu - Matek érthetően a neten" target="_blank

Kereskedelem kategóriában
BigyoShop" target="_blank

Média kategóriában
Itbusiness Online" target="_blank

Márkasite kategória
Whiskas márkaoldal" target="_blank

Egészségügy kategóriában
Budapest Dental Esztétikai Fogászat és Implantológia" target="_blank

Ifjúsági kategóriában
FC-Arsenal.hu - Magyar Arsenal Szurkoló Oldal" target="_blank

Életmód és Sport kategóriában
Síelők Weblapja" target="_blank

Közösségi oldal kategóriában
myVIP.com" target="_blank

Az Év Honlapja 2009 - Közönségdíj

myVIP.com" target="_blank
Az Év Honlapja 2009 - Különdíj

Non profit kategóriában
www.nincsde.hu" target="_blank

Szolgáltatás kategóriában
Használtautó.hu - eladó használt és új autó kereső" target="_blank

Kormányzat és települések kategóriában
Szombathely MJV honlapja" target="_blank

Személyes oldal kategóriában
VirtualWords (Bene Zoltán online fotógalériája)" target="_blank
Kovács Bánk oldala" target="_blank

Kultúra kategóriában
Filmhíradók Online" target="_blank

Oktatás kategóriában
Traff - Ahol gyermeked játszva megtanul biztonságosan közlekedni" target="_blank

Média kategóriában
femina.hu" target="_blank

Márkasite kategória
Pastrami étterem" target="_blank

Egészségügy kategóriában
www.babaszoba.hu" target="_blank

Ifjúsági kategóriában
Filmkalauz.hu - Minden, ami film!" target="_blank

Közösségi oldal kategóriában
Veledutaztam - Az utazás több mint közlekedés! " target="_blank

Az Év Honlapja 2009 - Minőségi Díj

Non profit kategóriában
Homokhátsági Falusi Turizmus Információs Portál" target="_blank

Szolgáltatás kategóriában
Kulcs-soft.hu" target="_blank
Irodahaz.info" target="_blank
OTP" target="_blank

Kormányzat és települések kategóriában
MISKOLC " target="_blank
Győr Megyei Jogú Város Honlapja" target="_blank

Személyes oldal kategóriában
Magony Szilvia honlap" target="_blank

Kultúra kategóriában
Kikötő Online - kulturális magazin" target="_blank

Kereskedelem kategóriában
Online horgászklub" target="_blank
hasznaltmotorok.hu" target="_blank
Szerelvénybolt Kft. Épületgépészeti kis- és nagykereskedelem " target="_blank

Média kategóriában
szegedma.hu a naprakész hírportál - tények és vélemények" target="_blank

Márkasite kategória
Breitling for Bentley márka bemutatása" target="_blank
Rézangyal" target="_blank
Lazuran microsite" target="_blank

Ipari web kategória
Proactive Management Consulting" target="_blank

Egészségügy kategóriában
WEBBeteg.hu" target="_blank

Az év kreatív megoldása
Most banner" target="_blank

Elektronikus hírlevél
OTP Bank Honlap" target="_blank

Ifjúsági kategóriában
Diákönkormányzat, Diadal úti Általános Iskola" target="_blank

Életmód és Sport kategóriában
vitaforyou.com" target="_blank
Aesthetica Magazin " target="_blank


.