Lassan teljesen természetes, hogy a hétvégénket egy sportházi koncerttel fűszerezzük. És nemcsak nekünk. A Republicra körülbelül kétezer néző fizetett be, ami azt jelenti, a zenekar sokkal nagyobb és valódibb sztár, mint akikre azt mondják. De azért van min eltűnődni. .
Lassan teljesen természetes, hogy a hétvégénket egy sportházi koncerttel fűszerezzük. És nemcsak nekünk. A Republicra körülbelül kétezer néző fizetett be, ami azt jelenti, a zenekar sokkal nagyobb és valódibb sztár, mint akikre azt mondják. De azért van min eltűnődni. .
Lassan teljesen természetes, hogy a hétvégénket egy sportházi koncerttel fűszerezzük. És nemcsak nekünk. A Republicra körülbelül kétezer néző fizetett be, ami azt jelenti, a zenekar sokkal nagyobb és valódibb sztár, mint akikre azt mondják. De azért van min eltűnődni. .
Nem aprózzák elKétféle zenekar van. Az egyik típus hetente többször is útra kél, ahova hívják, elmegy, legyen az egy sportaréna vagy kis vidéki művelődési ház egy kisvárosban, 15 kilométerre attól, ahol a múlt héten nyomták. Ami az anyagiakat illeti, úgy kalkulál, hogy sok kicsi sokra megy, majd a koncert után beáll a büfébe egy unicumért. A másik típus nem áll be a büfébe unicumért, nem ad kétnaponta koncertet a főiskolai klubban és nem megy el mindenhova, ahova hívják. Ritkán játszik, ha játszik, akkor jelentős helyszíneken, jelentős technikával vonzanak jelentős tömegeket. Úgymond nem aprózzák el a dolgot.
Ilyen mondjuk Republic. Azt beszélik, a zenekar gázsija vígan hétszámjegyű, de ha azzal kalkulálunk, hogy vagy kétezer – és láthatóan elégedett - fizető néző jött össze szombat este a sportházban -, akkor belátjuk, van jogalapja annak, hogy legyintenek a resztlire.
Üres büfé
Kétféle zenekar van. Az egyik koncertje társadalmi esemény, ahol az ismerősök, barátok összejönnek, beszélnek, isznak, szélsőséges esetben a büfének nagyobb forgalma van, mint a színpad előtti térnek. Mondjuk ilyen a Quimby.
Más zenekarok közönsége nagyon nem azért jön, hogy egy pohár bor ápolja a barátságot. Ők célzottan is kizárólag a produkcióra jönnek, mint színházba járók a darab miatt. Így aztán koncert közben pont annyira üres a büfé, mint előadás közben a színházi. Mondjuk ilyen a Republic, ahol ilyen volt a büfés csendélet.
Kiszámítható
Nem tudom, hány Republic-koncerten voltam életemben, de igazából nem is fontos a szám. Egy ilyen koncerten mindig pontosan azt kapja az ember, ami vár. Úgy kezdődik, hogy „Neked könnyű lehet”, majd a vége felé „elszáll a kismadár” és „repül a bálna”. Ugyanaz a zászló leng, Cipő ugyanolyan szabású nadrágban és trikóban ugyanolyan csipőjátékkal adja el a dalokat, melyek közül meghökkentően sok a sláger. Nem beszélnek sokat, nem cifrázzák a dolgot, egyszerűen leteszik a koncertet, úgy, ahogy azt a kétezer fizető néző otthon elképzelte. Nincs sallang, nincs hakni, nincs katarzis. Pont, mint egy tipikus Republic-dal.
Miért népszerűek?
Egyszer egy brit kritikus azzal magyarázta az Oasis sikerét, hogy olyan dalokat írnak, amelyeket jó énekelni az utca emberének. És tényleg. A manchesteri munkássrácok elmennek sörözni, aztán hazafelé valahogy jólesik együtt azt dalolni az utcán, hogy „Don’t look back in anger”. Nem pop, nem nyálas, könnyen megjegyezhető, és mintha lenne a mélyén valamiféle, a költészetre nyíló ajtó.
Ha nem is zeneileg, de lényegileg mintha kicsit ilyen lenne a Republic is. A Republic azokat szólítja meg, akik mesterkéltnek, érthetetlennek találják az alternatív zenekarokat, ugyanakkor üresnek és semmitmondónak a szerencsésen kihunyt, a Danubius nevével fémjelzett magyar pop fősodort.
A Republic könnyen beazonosítható, egyszerű gitárdallamokra teszi rá azokat a szövegeket, melyeket olyan jó együtt énekelni, ha nem is Manchesterben, hanem Szombathelyen, és amelyek egyensúlyoznak az emlékkönyvi líra, a népdali-műdali ihletés és a költészet között.
Emlék
Jó pár évvel ezelőtt volt szerencsém egy olyan kerti partin részt venni, ahol jelen volt egy fiatal amerikai és egy még fiatalabb angol hölgy.
Pár üveg bor után mutattunk nekik egy vagonnyi magyar zenekart, de ők makacsul ragaszkodtak a Republic-kazettához. Azt mondták, az az egyetlen, ami más, mint a többi. Olyan, ami kifejezi Magyarországot.
Pedig nem is értették a 67-es úton szövegét. Ami nem ugyanaz, mint a tengerentúli 66-os.
Klasszicizálódás
A Republic már jó pár éve igazi magyar klasszikus rockzenekarnak számít, de az igazi klasszicizálódás csak most fog tetőzni.
A koncert végén ugyanis bejelentették, hogy a csapat egy március 15-i budapesti koncerttel kívánja megünnepelni a húszéves fennállását, melyhez egy lemez, mi több, egy könyv is társul majd.
És ha már a klasszikusokról beszélünk: a szombat esti szombathelyi koncert az Illés zenekar „Miért hagytuk, hogy így legyen” számával lett felvezetve, levezetve pedig Cseh Tamás „Fehér babák takarodójá”-val. Bármit is jelentsen ez.
További fotók a koncertről.
Értékelés:
6/10
59 másodperc a koncertből: