Karácsonyi bevásárlás: Szombathely vagy Oberwart?

És még csak nagy tételben sem kell vásárolni, hogy jól járjunk. Oberwart vásárlócsalogató ereje decemberben is működik, ott tartózkodásunk alatt nem egy szombathelyi ismerőssel találkoztunk. A Szombathelyhez képest mindössze tizedannyi lakost számláló település nem bíz semmit a véletlenre: az áruházak a sok esetben amúgy is vonzó áraikat még inkább vonzóvá teszik a különféle akciókkal. Az emberek pedig értékelik ezt az erőfeszítést és útra kelnek akár a határ túloldaláról is.

Úgy tűnik, 2009 decemberében sem változik a helyzet: fél Szombathely továbbra is Oberwartban vásárol.

Először egy szerdai napon délelőtt, majd szombaton – szintén délelőtt – jártunk a határ menti osztrák településen. A két nap között az volt a különbség, hogy az utóbbin a bevásárlóközpontok környékén – főleg az EO tájékán – hosszú kocsisorokkal, tömött parkolókkal és emberáradattal szembesültünk. Az új bevásárlóközpont parkolójában nagyjából fél órát pöfögtünk, parkolóhelyet nem találtunk, így a közelben található Hofer parkolójában tettük le a kocsit. De legalább szemügyre tudtuk venni, hogy bizony szinte minden második autónak magyar rendszáma van. És azt, hogy nem érdemes tilos helyen parkolni, a rendőrök jól láthatóan jelen vannak a környéken és szorgalmasan bírságolnak is.

Hofer–Merkur–EO pályára álltunk, és az utóbbiban kezdtük a nézelődést. Itt még nem vásároltunk semmit. Egy kapucnis felsőt kerestünk, de nem találtunk megfelelőt. Ellenben többek között 50 százalékos leárazásokat, nadrágokat 35 helyett 5, hasított marhabőr öveket 5–10 euróért igen. Igaz, itthon nem igazán járunk a Takko-ba, a Vögele-be és a New Yorker-be (az okokat most ne firtassuk, de a sznobizmus és a hasonló indíttatások nem szerepelnek közöttük), ám az osztrák áruházakban eltérő lehet a kínálat, és a leértékelések sem ezer forintos kedvezményeket jelentenek, ezért ezekbe az üzletekbe is szemlélődtünk.

Betértünk még a Müllerbe, ami ott kétemeletes, ez pedig a kínálatban is megmutatkozik. Az árak szempontjából a hazaihoz hasonlóan drágább, mint a többi drogéria, viszont akciós termékeket ki lehet fogni. Legalábbis annak, akik olyan időpontokban látogatnak el a boltba, amikor ezekből van a polcokon, mert amikor mi ott jártunk, több ilyen terméknek csak a helyét láttuk. A két nap alatt ez az egy momentum adta csak az otthonosság érzését, ami hamarosan el is illant, amikor a bevásárlóközpont mellékhelyiségébe lépve úgy éreztük magunkat, mintha egy űrkorszakbeli steril műtőbe jutottunk volna.

Az EO melletti Merkur, bár nem a legolcsóbb oberwarti áruház, érdemes ide is benézni. 1,15-ért olyan szendvicset vásároltunk, ami hét nyelven beszélt: bagett, benne több szelet sonka, sajt, háromféle zöldség (saláta, savanyú uborka, kaliforniai paprika) és vaj. Az otthoni étkezésig kiváló áthidaló megoldás. Kaptunk sült alma ízű tejitalt (zsírtartalom 2,7 százalék, 750 ml) fél áron, 0,70-ért. Azért került fele annyiba, mert négy-öt nap múlva lejárt a szavatossága – Ausztriában nem akkor dobják az ember után 50 százalékkal olcsóbban a termékeket, ha már csak aznap lehet eladni őket, így bátran meg lehet venni bármit, nem valószínű, hogy otthon azt tapasztaljuk, megromlottak. Itt vásároltunk nem nagyrészt vízből álló teamargarint, darabját 70 centért, egy kilós csípős Felix ketchupot 2,39-ért. 1,5 kilós, szögletes üvegben pedig olyan gusztusosan vékonyra szeletelt pusztasalátát láttunk, aminek nem tudtunk ellenállni. 2,29-ért meg is érte. Hát még azok a 10 dekás svájci Munz csokoládétáblák, amik darabonként 49 centbe kerültek. Ugyanez a csoki a Müllerben 2,49 volt, itthon is 500 forint körüli áron adják. Jó minőségű: 70 százalékos kakaótartalmú az ét-, 35 százalékos a tejcsokoládés változat – jobb, mint a Milka.

A Hoferben lisztet vettünk jóval olcsóbban, mint itthon. 0,69-ért 10 darab császárzsemlét – össze sem lehet hasonlítani a hazai Aldiban árusított zsemlékkel –, szintén 0,69-be került a 3,5 százalékos tartós tej literje; az ugyanilyen zsírtartalmú friss ára 0,75-től kezdődött. A mazsola, a darált dió és a mák, a mogyoró mind-mind olcsóbb, mint itthon. A félkilós gyönyörű nagy szemű mazsolát például 0,88-ért árulják.

Az Intersparban szembesültünk csak igazán azzal, mit jelent ugyanannak az áruházláncnak a magyar és az osztrák megfelelőjében járni. Az Interspar nem olcsó itthon sem, Ausztriában sem. De volt például magnélküli, mézédes, 2,3 kilós fadobozos mandarin 3 helyett 2 euróért, 15 dekás 30 százalék kakaótartalmú csokoládémikulások és -krampuszok 89 centért (nem leárazva, Mikulás előtt is ennyibe kerültek). 3 euróért kétemberes gusztusos haltálat vettünk, amin a lazactól a füstölt halig összesen négyféle hal volt. A visszazárható kémcsőszerű műanyag tartályba csomagolt kétdarabos bourbon bio vaníliarúdért 1,49-et fizettünk. Mentolos étcsokoládés és kókuszos, illetve sztracsatellás fehércsokis Lindt 10 dekás táblát 0,69-ért kaptunk.

Az Interspar a háziasszonyok számára azért is vonzó lehet, mert amíg a hazai bolt katalógusában mindössze két oldalt szentelnek a karácsonyhoz kapcsolódó termékeknek, addig Ausztria számára e célra külön füzet készült. Itthon az ajánlat kimerül a mák, háztartási keksz, mézhelyettesítő (még leírni is szörnyű), kelesztőtál, gyúródeszka, keverőgép típusú lehetőségekkel. Ausztriában számos konyhai eszköz, aszalt gyümölcsök és más, az ünnepi sütés-főzéshez szükséges élelmiszer került a „kirakatba”. Például Dr. Oetker és Manner, dobozban kapható, a csokoládés mellett puncs ízesítésű tortabevonók (egy 20 dekás doboz, vízzel kell higítani, 0,99-be, illetve 1,19-be kerül, egy tortára elegendő). De a hagyományos tortabevonók közül van például szintén 20 dekás Manner fehércsokis, amiért 1,69-et kérnek. És ha már vettünk tortabevonót, 4,99-ért kínálnak remekül kialakított tortasimítót, ami olyan, mintha az ember kezéhez tervezték volna. Hogy ne csak pozitívumokat említsünk: az Intersparban is hajlamosak arra, amire idehaza számos áruházban, hogy az azonos termékeket az áruház különböző területein helyezzék el, így nehezítve a megtalálásukat. Ennek köszönhetően körülbelül negyed órára volt szükség, amíg rábukkantunk a tortasimítóra, és újabb negyed órára, mire – máshol – a habroló elkészítéséhez szükséges formára (6 darab 12 centiméteres cső 4,99, de 10 darabos 6 centiméteres kiszerelésben is kapható ugyanennyiért); ez utóbbit Szombathelyen szintén igen csak bajosan lehet beszerezni, vagy ha mégis, csillagászati áron.

Összességében tehát elmondható, bármennyire is szeretnénk lokálpatrióták lenni, az osztrák kínálattal, minőséggel és árakkal egyelőre nem képesek versenyre kelni a szombathelyi üzletek. Sokkal jobban jártunk, hogy útra keltünk és nem Szombathelyen vásároltuk meg mindazt, ami a táskáinkba került – a bevásárláshoz szüksége plusz idő és a benzinköltség ellenére is.