Győr sem elégedett magával

2004.05.24. 18:34

Érdekes írás jelent meg a múlt héten a Kisalföldben. Egy helyi egyetemi tanár arra keres magyarázatot, hogy miért érzik úgy a győriek, a városuk megállt a fejlődésben. Gondolatai számunkra is tanulságul szolgálhatnak.

Győr

A Kisalföld megkérdezte Rechnitzer János egyetemi tanárt, az MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének igazgatóját Győr hosszú távú fejlődési stratégiájáról, és arról, hogy az értelmiségi elit és a hétköznapi emberek miért érzik úgy, az utóbbi időben nincs változás és dinamika a városban. Válaszai nem kis tanulsággal szolgálhatnak Szombathely (meg még sok más település) számára is.

A terjedelmes interjú keretében Rechnitzer János kifejti, hogy más megyeszékhelyek és megyei jogú városok behozták Győr kezdeti (kilencvenes évek eleji) előnyét, mert máshol a városfejlesztési stratégia egyértelműbb és látványosabb volt.

A megtorpanásnak nem a város elbizakodottsága az oka, hanem a politikai elit kifáradása, amelynek nincs stratégiája, nem tudja megmondani, hogy az elkövetkezendő 10–15 évben a város milyen irányba fejlődjön. Győrben ma már nincsenek nagy célok, vagy ha vannak, képtelen ezeket kommunikálni, s képtelen megszólítani a város gazdaságát, elitjét vagy éppen új polgárságát. A politikai elitnek egy része nem a közösségi célokat helyezi előtérbe, hanem azokat, amelyek a saját egyéni politikai vagy gazdasági érvényesülését szolgálják.

A tudós szerint Győr nem képes egyértelműen és határozottan jelen lenni a Bécs–Pozsony nagyintegrációban, s nem elég kemény a regionális központ kérdésében. Ki kell mutatni, és az emberek felé üzenni kell azt is, hogy a régió gazdasági központja örökké Gyõr lesz, s ezt nem lehet elvenni. (A Nyugat-dunántúli régióról van szó. – A szerk.)

A gazdaságpolitikával szintén gondjai vannak Rechnitzer Jánosnak. Szerinte fontos az Audi, de a városnak sokkal határozottan kellene a kis- és középvállalkozások felé fordulni.

Nincs átgondolt oktatáspolitika. Attól, hogy intézményeket összevonnak és „összetologatják a bútorokat”, még nem lesz jobb az oktatás. Nem lehet tudni, hogy mire képzik ki a fiatalokat, mik azok a főbb irányok, amelyek a gazdaságban és a régiószervezésben dominánsak lesznek.

A más gondokat is felvető tudós a megoldást a politikai elit váltásában látja. Az elitváltást nem felülről kell kezdeményezni. Nem azt kell nézni, hogy milyen megfelelések vannak az aktuális kormányzatok felé, hanem azt, hogyan lehetne együtt kialakítani a város dinamikáját átgondolt jövőképpel, kevés, de határozott célrendszerrel. Ehhez sokkal nyitottabb, nemzetközileg tájékozott, nyelvet vagy nyelveket beszélő emberek kellenek, akik képesek európai szinten kommunikálni.

A politikusoknak az a dolguk, hogy amit a szakértők kitalálnak, azt ők megcsinálják. Győrben az a baj, hogy a politikusok találnak ki valamit, és azt hiszik, ez a világ legjobbika.

Érdemes lenne nekik a szakértőkkel többet kommunikálni, mélyebbre fúrni, s csak utána tenni valamit.

Kisalföld" target="_blank
Szombathely: Hol veszett el a korona? (ALON-vélemény)" target="_blank
.