A nők házimunkája adja a GDP 30-40 százalékát

2012.09.13. 19:00

A nők házimunkája adja a GDP 30-40 százalékát

A nők által kihasználatlan terület az információs technológiai szektor - hívta fel a figyelmet Barsiné Pataky Etelka.

A nők által otthon végzett munka annak ellenére nem kellően megbecsült, hogy az OECD országok GDP-jéhez 30-40 százalékban járul hozzá - hangzott el Hódmezővásárhelyen az Európai Regionális Szervezet Látható és láthatatlan munka címmel rendezett konferenciáján. A szervezők remélik, hogy ezzel elkezdődhet egy közös gondolkodás a női foglalkoztatásról, a gazdasági értelemben véve látható munkahelyi, illetve a családban és a civil életben végzett gazdasági értelemben véve láthatatlan munkáról.

A konferencián résztvevő Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke elmondta: európai parlamenti képviselőként azt látta, hogy jelenleg a képviselők 33 százaléka nő, ezzel szemben a nemzeti parlamentben ennél jóval kisebb az arányuk.

Ugyanakkor vannak területek, ahol több női vezető van, mint Európában, tehát megvan a bizalom és a képesség arra, hogy a nők előrejussanak. A nők fizetése azonban ma Magyarországon jóval kevesebb a férfiakénál. Európában átlagosan 16,5 százalékkal kapnak több fizetést a férfiak, Szlovéniában ez mindössze négy százalék, Magyarországon azonban még az európai átlagnál is rosszabb, a vállalkozói szférában majdnem 26 százalék a különbség a férfiak javára - fejtette ki.

A brüsszeli bizottság 75 százalékos munkapiaci részesedést tűz ki a nők számára a következő időszakban. Ehhez nehéz ragaszkodni, de az biztos: a lehetőséget biztosítani kell a nőknek, arra, hogy részt vállaljanak a gazdaságban - mondta Barsiné Pataky Etelka. Egyelőre a női munkavállalók által kihasználatlan területnek látszik például az információs technológiai szektor. A következő évtizedben az ezen a területen képesítést szerzők a munkaerőpiac legkeresettebb tagjai lesznek. A nők borzasztóan alacsony aránya ezen a területen Barsiné Pataky Etelka szerint elgondolkodtató, hiszen a magyar társadalom felét nők alkotják és "nem engedhető meg, hogy elpazaroljuk ezeket a tehetségeket".

Ugyanakkor klasszikusan az IT szektor feladatai azok, melyeket akár távmunkában, akár otthoni munkában család mellett is jól lehet végezni. Kitörési lehetőségnek nevezte még a vállalkozói szektort, hiszen a tapasztalatok szerint a nők által alapított vállalkozások közül sokkal kevesebb megy tönkre az első években, mint a férfi társaik által alapítottak.

.