Megint eljutottunk arra a szintre, ahonnan nem mehetünk tovább lefelé. Lenn vagyunk, talajt fogtunk. Már nincs is min csodálkozunk.
A magasban több mint két évtizedig lebegett a demokrácia álomképe. Viszonylag nagy árat fizettünk, mire valami elkezdett kiépülni. Rövid idő alatt kiderült, hogy már megint tévedtünk. Huszonöt éve kiszabadult a szellem a palackból és most megint visszakerülhet abba. Hipnotikus időszakot élünk.
Sokan önként szaladnak be a csapdába. A nagy varázsló új köntösbe öltözött. Varázspálcáját újra delejezte. Megint dolgoznak a láthatatlan kezek, szelektálnak. Azt sem veszik, vagy nem akarják észrevenni, hogy ezt már a bőrükön érezzük. Megint csupa csillogás és diadal az életünk. Az elvarázsolt emberek mindent felednek. A nagyvezér mindent kihasznál.
Folyton eszembe jut a menza koszt analógiája. Hétfőn pocsék, szerdán ehető, pénteken kitűnő. A péntek élménye marad meg a tudatban hétfőig. Gyermekként láttam a termelőszövetkezetek szervezésének első lépéseit. Emberek kultúrházba beterelve, ajtó bezárva mögöttük. Kifelé jövet kevesen maradtak azok a bátrak, akik nem írták alá a belépési nyilatkozatot.
Aztán sokáig nem is hiányzott a demokrácia érzése. Megszoktak valamit az emberek. Nem hiányzott, legalábbis nyíltan. Hiányozni az tud igazán, amit átélünk és elveszik tőlünk.
Az idő múlása lemondóvá, reményvesztetté, és közömbössé teszi az emberi lelket. A felszín alatt azonban hallatszottak a sóhajok akkor és mostanában is. Sokan érezték, hogy felhatalmazás nélkül cselekszenek és gondolkodnak helyettük. Bezáródhatnak az ajtók. Megint jöhet egy újabb korszak, mikor helyettünk és nélkülünk születnek a legfőbb döntések.
Manapság hasonló tendencia a hivatalok, oktatási intézmények és munkahelyek levegőjében érezhető. Ma már beleszólhat bárki a közügyekbe, akár meg is hallgatják. A végeredmény azonban előre borítékolva van. Felgyorsult világunkban napok alatt lehet valakiből óriás, milliárdos, demokrata és hazafi. Mindehhez szövetkezni kell a láthatatlan hatalommal. Napok alatt kész a mindenhez értő „poliember”. Tudós, jós, vagy akár a politikus. Aztán újabb négy év és minden kezdődik élőről.
És újra hallhatjuk:
„Trombita zeng és pereg a dob,
Lesi a nép az attrakciót,
Kifestett, lisztes arccal,
Mint a bolond, előre hát,
Vár a cirkuszporond!
Hisz nem vagy te más,
Csak rongyos komédiás.”
Fotó és szöveg: György István Péter