Önkormányzati választás Szombathelyen 2014: percről percre

2014.10.12. 18:36

Puskás Tivadar marad a polgármester. 

23:50 De sikerül! 

„Köszönöm szépen mindenkinek aki a kampányban részt vett, mert embert próbáló munka volt… Azt tudom ígérni Szombathelynek, hogy igyekszem szolgálni, teljes erővel, teljes kompromisszumkészséggel és fokozott bölcsességgel a várost továbbra is előre juttatni” - mondja Puskás Tivadar. 

Fidesz

„A győztesek közé csak azért tartozhatunk néhányan, mert voltak páran akik feláldozván a saját erejüket, nekünk segítettek.” - taglalja továbbá.

Puskás Tivadarnak később Hende Csaba honvédelmi miniszter és Harangozó Bertalan kormánymegbízott is gratulál.

(K.D. - T.D.)


Fidesz

23: 42 A nagy falat: Bejutni a Fideszhez 

A legnehezebb feladat az este alatt a Fidesz dióhéjának feltörése. Bejutni első látásra lehetetlen, a kissé kopott városi iroda előtt bosszús sajtósokkal találkozunk, akiknek hozzánk hasonlóan szintén nem sikerül egyelőre bekerülni. Igaz, ők már több órája várakoznak. Vajon mi lenne akkor, ha éppen nem jó időt fogtunk volna ki, hanem mondjuk fagyna vagy esne az eső?

Fidesz

Néhány telefon, s végül csak sikerül; az Alon nyomában bevonul a média. Nem feltétlenül járunk jól, bent iszonyatos hőség és nyomott hangulat fogad, bár csak az előtérig jutunk.

Sem a polgármesterjelöltből, sem a jelöltekből nem látunk sokat, egy darabig csak néhány taps és éljenző kiáltás szűrődik ki a csukott ajtón. A fotósokat végül beengedik, a többiek továbbra is bosszankodva állnak.

A meleg elviselhetetlen, csak akkor lélegzünk fel, mikor végre kiléphetünk az ajtón, magunk mögött hagyva ezzel a 2014-es önkormányzati választásokat.

 (T.D.)


23:40 Kukaproblémák a Thököly utcában 

Ejnye.

Kuka


23:35 Jobbik hangulatjelentés 

Jólesik megpihenni a Jobbik városi irodájában a sok nyüzsgés és jövés-menés után. Barátságos világítás, csend és nyugalom uralkodik. Kevesen vannak a helyszínen, örülnek nekünk, barátságos fogadtatásban részesülünk.

JobbikFeszültségnek nyoma sincs. Hely van bőven, a többi párttól eltérően itt megy egyedül országos tévécsatorna, ezt nézik a jelenlévők kissé fáradtan, és némiképp csalódottan. Itt sütivel, almalével, rágcsálnivalóval, no meg sörrel kínálnak. Még pár szót váltunk Balassa Péterrel, a Jobbik polgármesterjelöltjével, majd angolosan távozunk.

(T.D.)


23:25 Balassa Péter: Kudarc, hogy nem lesz frakció

Balassa Péter azt mondja, meglepő számára, hogy az MSZP 9 helyet szerzett az új közgyűlésben. A Jobbiknak az elképzeléseikkel ellentétben nem sikerült frakciót alakítania, ezt kudarcnak érzi. A Fidesz-KDNP-t véleménye szerint „elkaszálta a drogügy”, ebből pedig a baloldal tudott hasznot húzni. Balassa az LMP kikerülését a közgyűlésből borítékolhatónak minősítette, a Pro Savaria egy helyéről úgy vélekedett, hogy az várható volt. 

Balassa Péter

Balassa azt is elmondja, hogy Szombathelyen jó esély van arra, hogy azokban a körzetekben, ahol szoros eredmény született, újraszámlálják a szavazatokat. Igaz ez a fej fej mellett végzett polgármester-jelöltekre, azaz Puskás Tivadarra és Ipkovich Györgyre is. Balassa végül gratulál Puskás Tivadarnak. 

(K.M.)


23:13 Ipkovich György is megszólal

Ipkovich György azt mondja, már biztos, hogy a városvezetőt a jobboldal adja, ami „szépséghiba az eredményen”, de a hét egyéni és a két listás képviselővel elégedett.

Azt teszi hozzá, hogy véget ért az az időszak, amikor a jobboldali városvezetés saját hatáskörben az ellenzék leszavazásával dönt mindenről.

MSZPIpkovich Györgyöt Kleinhappel Miklós kérdezi

Érdekes helyzet alakult ki – mondja –, de az biztos, hogy a baloldali összefogás megkerülhetetlen politikai erővé vált Szombathelyen, hiszen kétszer annyi szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. Jó jelölteket állítottunk, akik jól dolgoztak – értékeli a kampányban elvégzett munkát Ipkovich.

(K. M.) 

Horváth Soma Kleinhappel Miklós egész este kérdez és kérdez, most épp Horváth Somát

Horváth Soma Ádámot kérdezzük, aki a baloldal új arcaként a Derkovits városrész észak-keleti részén mérette meg magát – sikerrel. Az újdonsült képviselő azt mondja, az elmúlt négy évben elhanyagolt volt ez a környék, ő pedig programjában többek között  rendet, biztonságot és fejlődést ígért. Június 30-tól személyesen kereste fel a választópolgárokat, ráadásul nem is egyszer, hanem kétszer.

(K. M.) 


23:10 Az MSZP a Wagnerben

Elmondható, hogy az eredmények alakulását az MSZP várja a legelegánsabb és legelitebb helyszínen, a Wagner étteremben.

Az emeletre felérve öltönyös, kosztümös, koktélruhás hölgyekbe és urakba botlik az ember. Mindegyikük kifinomultan, üvegpohárral a kezükben társalog, nincs hangoskodás, idegességnek sincs nyoma az arcokon, azonban a jókedv sem igazán jellemző.

MSZPÉppen megérkezésünkkor kezdik felszolgálni a gusztusosabbnál gusztusosabb fogásokat, így nem maradnak ki a sültek, húsok, szalonnák, sőt még a pörkölt sem. Az asztalon katonás rendben igazi ínyenceknek való borok és pezsgők sorakoznak, melyet azonban mi már nem tudtunk letesztelni.

(T. D.)

MSZP


23.03 Ők mennek a közgyűlésbe

A jelölt neve  

Jelölő szervezet(ek)

Egyéni választó- kerület

Kompen- zációs lista

Koczka Tibor

FIDESZ-KDNP

01

 

Illés Károly Roland

FIDESZ-KDNP

02

 

Dr. Horváth Attila

ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT

03

 

Horváth Soma Ádám

ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT

04

 

Dr. Czeglédy Csaba Adrián

ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT

05

 

Kopcsándi József

ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT

06

 

Kántás Zoltán

FIDESZ-KDNP

07

 

Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária Magdolna

FIDESZ-KDNP

08

 

Kelemen Krisztián

ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT

09

 

Sátory Károly

FIDESZ-KDNP

10

 

Dr. Kecskés László István

FIDESZ-KDNP

11

 

Ágh Ernő Péter

FIDESZ-KDNP

12

 

Dr. Nemény András

ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT

13

 

Tóth Kálmán

ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT

14

 

Balassa Péter Sándor

JOBBIK

 

listáról

Dr. Ipkovich György

ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT

 

listáról

Lendvai Ferenc

FIDESZ-KDNP

 

listáról

Molnár Miklós

PRO SAVARIA

 

listáról

Rettegi Attila László

FIDESZ-KDNP

 

listáról

Szuhai Viktor Zsolt

ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT

 

listáról

(J. A.)


22. 28 Elvesztette a Fidesz a többségét?

Kérném szépen, most úgy tűnik, a Fidesz megnyerte a polgármester-választást, de elvesztette a többségét.

Majdnem teljes feldolgozottságnál úgy tűnik, a szocialisták sokkal jobban szerepeltek a vártnál. Ipkovich György ugyan - éppen hogy, de – elvesztette a polgármesterségért vívott küzdelmet, de az egyéni kerületekben a városvezetés számára beütött a krach.

Bár még több körzetben nincs végleges eredmény, szinte már biztos, hogy a 20 fős testületbe a Fidesz csak 9 képviselőt tud küldeni, pont annyit, mint a baloldal.

Mivel a listáról a Jobbik és a Pro Savaria egy-egy főt küldhet, nagyon könnyen lehet, hogy Molnár Miklós „királycsináló” szerepbe kerülhet.

(J.A.)


21.44 Egyre érdekesebb

Nos, 85%-os feldolgozottságnál Puskás Tivadar 2 százalékkal vezet.

Dr. Puskás Tivadar FIDESZ-KDNP 43.99 %
Dr. Ipkovich György ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT 41.89 %
Balassa Péter Sándor JOBBIK 7.06 %
Molnár Miklós PRO SAVARIA 4.78 %
Horváth Zoltán LMP 2.28 %

Ennél izgalmasabb, hogy jelenleg úgy tűnik, 10 képviselőt küld a közgyűlésbe a Fidesz, 8-et a szocialisták. Egyet a Pro Savaria, egyet a Jobbik.

Az LMP kieső helyen.

(J.A.)


21:34 Molnár Miklós a helyzetről 

Molnár Miklós, a párt polgármester-jelöltje kis különbségre számít a Fidesz-KDNP és az MSZP között. A Pro Savaria esélyeit egyelőre nem akarja megbecsülni, hiszen sok minden azon múlik, hogy hány mandátumot szerez a két nagy párt.

(K. M.) 

Pro Savaria


21:33 És a Pro Savariánál is ott vagyunk

A Pro Savaria a Pistons szórakozóhelyen várja a végeredményt.

A hangulat itt inkább ünnepélyes, terített asztaloknál, rokonok, gyerkőcök és feleségek körében találunk rájuk.

Pro Savaria Bár megy a televízió és az aktuális állás, először legtöbben az asztaloknál maradnak, s csak később kezdenek a tévé elé szállingózni. Molnár Miklós polgármesterjelölt izgatott, hangos örömkiáltásokkal jelzi társainak az aktuális eredményeket.

Pro Savaria A jelöltek készségesek, a vacsora pedig fejedelmi: hidegtál, saláta, fasírt és sültek is vannak, nem is állunk meg kóstolás nélkül.

(T. D.)

ro Savaria Kleinhappel Miklós és Kánya Dóra a Pro Savaria menüjét tesztelik


21: 28 Volt egyszer egy Sportház

A sportház előtt járunk, amikor látjuk, hogy az átalakítás alatt álló épület földszintjén szavazatszámláló bizottság dolgozik.

(K.M.)

Sportház


21:22 LMP és a hangulat

Az LMP városi irodájába lépve mosolygós arcokkal és családias hangulattal találkozhatunk. Valaki fényképet készít rólunk, mintha szerepet cserélnénk.

LMPA falakon LMP-s molinók, plakátok függnek, feltűnik egy-egy kitűző, lufi. A hely kicsi, de barátságos, mindenkinek szorítanak helyet. 

LMP

Enni-inni lehet, a családias légkörnek megfelelő szendvics, rágcsálnivaló, bor, kávé és üdítő a választék.

Az irodában ott áll egy rekesz zöld alma is - hét rekesszel osztottak szét a kampányban, ez a maradék.

LMPAz LMP polgármesterjelöltje, Horváth Zoltán kissé feszültnek tűnik, különben mindenki más nyugodt és derűs. A párt az eseményeket televízión követi figyelemmel, s mosoly terül szét az arcokon, mikor saját magukat pillantják meg a képernyőn. Kedvesen búcsúznak, s még visszavárnak minket.

(T. D.)

LMPTamasits Dorottya Horváth Zoltánnal pózol


21:15 Horváth Zoltán a helyzetről

Horváth Zoltán, a párt polgármester-jelöltje kérdéseinkre válaszolva elmondja, hogy az LMP a protest szavazókra számít, az elkötelezett választók inkább a két „nagy” pártra voksolnak.

Az alacsony részvételről úgy vélekedik, hogy a párt szempontjából ez nem túl jó. Rákérdezünk arra is, hogy a kampány végén hogy látja: eredményesnek tűnik-e az LMP és a 4K! együttműködése? Azt mondja, jó volt a két szervezet együttműködése a kampány során, és bízik benne, hogy a zöld programmal induló LMP kiegészülve a szociáldemokrata 4K!-val jobb eredményt ér el, mint önállóan. 

(K. M.)


21.14 megvan az első két egyéni kerületi győztes

A 4. és a 13. választókerületnél 100% a feldolgozottság. Mindekettőt az MSZP (Horváth Soma és Nemény András) vitte.

A részeredményeket tekintve a körzetek többsége inkább mintha a Fidesz felé billegne.

21.03 Szoros, igen szoros.

A szavazatok 58%-a van feldolgozva. Ez a helyzet:

  • Dr. Puskás Tivadar FIDESZ-KDNP 43.84 %
  • Dr. Ipkovich György ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT   42.16 %
  • Balassa Péter Sándor JOBBIK  7.25 %
  • Molnár Miklós PRO SAVARIA  4.52 %
  • Horváth Zoltán LMP  32.24 %

20. 40 A választási központ

A választási központ

Az első urnák negyed kilenc tájban érkeztek be a városházán berendezett választási központba. Itt összesítik a választókörzetek eredményeit, majd innen táplálják be az adatokat a központi rendszerbe.

(J.A.)


20.27 Fej-fej mellett Puskás és Ipkovich

13%-os feldolgozottságnál így néz ki a polgármester-választási helyzet:

  • Dr. Puskás Tivadar FIDESZ-KDNP  44.48 %
  • Dr. Ipkovich György ÉLJEN SZOMBATHELY-MSZP-DK-EGYÜTT  42.52 %
  • Balassa Péter Sándor JOBBIK  7.46 %
  • Molnár Miklós PRO SAVARIA  3.26 %
  • Horváth Zoltán LMP   2.28 %

     

20:14 Ipkovich meglepetést okozhat?

Nem hivatalos információink szerint Ipkovich György jobban szerepelhet az országos átlagnál. Meglepetés készül Szombathelyen?


19:53 Rajzás

Újságíróink a pártok választási eredményváró helyszíneire indultak tudósítani.


19:45 A pizzás csodák

A nagy izgalmak közepette csillagos ötös minősítést értek el a szerkesztőségben Várnai Zsuzsa pizzás rúdjai. Köszönjük, finomak. 

(K. D.)

A pizzás csoda


19.35. „Régi szocialisták” a jobboldal ellenfelei Szombathelyen

Az ATV-n közben mégis szóba kerül Szombathely: Orbán Viktor a városba látogatott, ami azt jelenti, hogy itt van mitől félnie a Fidesz-KDNP-nek (erről írt tegnap a hvg.hu is). Az egyik műsorvezető, Somogyi Zoltán szerint azért lehet esélye a baloldalnak, mert itt olyan „régi szocialisták” indulnak, akik korábban már eredményesek voltak.

(K.M.)

választás


19.35 A leglelkesebbek

Az esti fél 6-os, azaz utolsó adatok szerint Vas megyében a leglelkesebbek Nemesmedvesen (92%) Kerkáskápolnán (89%) és Magyarnádalján (86%) voltak, míg a legérdektelebbnek Daraboshegy (21%), Rábagyarmat (16,5%) és Tanakajd (14,8%) bizonyult. Igaz, az utóbbi helyek közül kettőben nem is nagyon volt kire szavazni.

Szombathelyen a választók a Gotthárd iskola környékén lakók voltak a legaktívabbak (48%), míg a Teleki Blanka iskola környékén a legvisszafogottabbak (30%).


19. 30 Nemcsak mi dolgozunk

Miközben mi olvastunk, kutyát sétáltattunk, pakoltunk és úsztunk, addig más médiumok dolgoztak is. 

A Nyugat.hu a részvételi arányról, a Frisss.hu az LMP célkitűzéseiről, illetve a Jobbik céljairól írt. 

A Szombathelyi tévében  éppen stúdióbeszélgetés zajlik, míg a Vas Népe Online, a Szombathelyi7 a Frisss.hu és a Nyugat.hu óráról órára tudósított és tudósít a fejleményekről.  

(T.D.)


 

19.15 Szombathelyen nem várhatók izgalmak

Legalábbis az ATV szerint. A választási műsorban a "billegő" városok között nem említették a vasi megyeszékhelyt.

(K. M.)


18.53 Egyébként mit csináltatok ma?

Kánya Dóra

Kánya DóraA héten először aludtam pár óránál többet, így reggel meglehetősen túlpihenten szerkesztettem. Délelőtt csupa olyan dolgot tettem, amit muszáj volt, különben neki kellett volna állnom a takarításnak. Így hallgattam zenét, olvastam, pakolgattam és próbáltam koncentrálni arra, minél előbb legyen dél, hogy a nagymamám főztjét megkóstolhassam. Délután aztán barátnőztem egyet és Lucáztam. Így hívják a kutyáját, akivel a vasárnapi őszben tekeregtünk. Fél öt körül hazafelé vettem az irányt, mert lassan ideje volt bejönni a szerkesztőségbe.

Tamasits Dorottya

Tamasits DorottyaMai napom legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy lázasan a szombathelyi „görbe estémre” pakoltam a bőröndbe. Soproniként, egy kicsit még mindig idegen városban aludni egyébként is nagy kaland (főleg, ha az ember lánya a szerkesztőségben húzza meg magát), ám a lehetőség, hogy életemben először újságíróként éljem át a választásokat, alaposan feltornázta az adrenalinszintemet. Azért se a szokásos vasárnapi apa-lánya találkozásról, se a szintén szokásos anya-lánya kávézásról nem feledkeztem meg, bár a nagyszülői vizit ezúttal elmaradt. Most már itt vagyok, írok, éjszakai fény az asztalon. Kíváncsian várom a végeredményt.

Józing Antal

Józing AntalDélelőtt kibicikliztem az uszodába, hogy levergődjem az egy kilométeremet. Pozitív, hogy le tudtam vergődni, negatív, hogy rám szólt az úszómester bácsi, hogy valahogy gyűrjem be a hajamat az úszósapka alá. Begyűrtem. Egyébként szerencsénk volt, hogy időbe mentünk, mert az uszoda délután egykor bezárt, mert valami vízilabda meccs volt. Na de majd ha megépül az új! Ebéd után olvasni akartam, de egy oldal Gatsby után elnyomott az álom. Nem azért, mert unalmas volt, hanem mert az uszoda. Délután még meg akartam javítani a szobabicikli tererentyűjét (nem sikerült), illetve elfűrészeltem két műanyag evőeszköz tartót (sikerült).

Kleinhappel Miklós

kleinhappel MiklósA vasárnapot szeretem azzal kezdeni, hogy nem kelek fel korán. Illetve csak szeretném, mert ez persze általában nem sikerül. De múlt vasárnap nagyon szerettek az égiek, mert egész nap ágyban maradtam. Majdnem így alakult ma is (csak be kellett jönni dolgozni; nem komolyan mérgelődős szmájli). Közben ágyban, párnák közt kulturálódtam, Charles Bukowski Posta című könyvének olvastam el az első részét. Bukowski nem szép történeteket ír, úgyhogy akár azt is mondhatnám, azért vettem le a polcról, hogy a jó ráhangolódás legyen egy nem túl szép kampány végére.


18.30

 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 17.30 óráig a szavazásra jogosultak 39,82 százaléka járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A 2010. évi önkormányzati választáson 17:30 óráig a megjelentek aránya 41,77 % volt.

    A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:

Főváros/Megye Választópolgárok száma Szavazáson megjelentek száma A megjelentek aránya (%)
Ország összesen  8 170 413   3 253 788   39,82  %
BUDAPEST  1 402 371   523 677  37.34 %
BARANYA  322 057   129 519  40.22 %
BÁCS–KISKUN  435 065   159 863  36.74 %
BÉKÉS  301 087   124 162  41.24 %
BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN  554 183   255 814  46.16 %
CSONGRÁD  345 739   139 105  40.23 %
FEJÉR  350 202   132 240  37.76 %
GYŐR–MOSON–SOPRON  368 652   138 321  37.52 %
HAJDÚ–BIHAR  440 557   156 920  35.62 %
HEVES  251 220   113 310  45.1 %
JÁSZ–NAGYKUN–SZOLNOK  318 567   123 992  38.92 %
KOMÁROM–ESZTERGOM  253 530   93 722  36.97 %
NÓGRÁD  165 843   79 656  48.03 %
PEST  997 614   365 895  36.68 %
SOMOGY  266 383   114 890  43.13 %
SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG  456 957   218 095  47.73 %
TOLNA  192 717   83 865  43.52 %
VAS  213 207   91 124  42.74 %
VESZPRÉM  295 891   116 195  39.27 %
ZALA  238 571   93 423  39.16 %

A végleges nem hivatalos részvételi adatok az éjszakai órákban lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Fotó: Kánya Dóra

.