Több mint másfél millióan merítkeztek meg vízkeresztkor Oroszországban

2015.01.19. 20:21

Az ortodox keresztények hétfőn emlékeztek meg Krisztusnak a Jordán folyóban való megkeresztelkedéséről, az egyik legősibb keresztény vallási ünnepről.
 

A magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik. A vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezt követően veszi kezdetét a farsangi időszak. A Julián-naptárt használó keleti kereszténységben karácsony január 7-ére esik, és tizenkét nappal később ünneplik a vízkeresztet.

Az orosz ortodox hívők a jeges vízbe merülés előtt keresztet vetnek, és imádkozva háromszor megmerítkeznek abban. A templomokban ilyenkor vízszentelést tartanak. Kirill orosz ortodox egyházfő a moszkvai Bogojavlenszkij székesegyházban, az Úr megjelenése nevet viselő templomban végezte el a liturgiát.

Az orosz Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának munkatársai, több mint 35 és fél ezer ember vigyázott arra, hogy ne történjen baj. A szakemberek több mint 3 ezer, többnyire kereszt alakú léket készítettek elő szerte Oroszországban és mindenütt biztosították az orvosi felügyeletet.

Moszkvában a majdnem 150 ezer vízkereszti merítkező közül még így is 17-en szorultak orvosi segítségre. Öt embert, akik szív- és érrendszeri betegségük ellenére merültek, kórházba kellett szállítani.

Az orosz távol-keleti Habarovszki területen a mínusz 25 fokban a jeges vízben rendszeresen úszók, a "rozmárok" versenyét rendezték meg vasárnap, vízkereszt alkalmából. A külföldről érkezett sportolók között volt a jeges vízben úszás világbajnoka, Melissa 'Mo' O'Reilly az Egyesült Államokból. Ő nyerte meg 2013-ban az ázsiai és az amerikai kontinenst elválasztó Bering-szoros átúszását. 

.