Hirdetés

Sokat nyerhetnek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások bővítésével július 1-jétől.

Hirdetés

Sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások július 1-jétől életbe lépő bővítésével

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakértő kiemelte a babaváró támogatás bevezetését, amelynek feltételei a harmadik gyermeket vállalók esetében jóval kedvezőbbek lesznek. Gyakorlatilag szabadon felhasználható hitelről van szó, és a maximum 10 millió forint a lakáscélok megvalósításában is sokat segíthet - hívta fel a figyelmet.
    

Emellett igénybe lehet venni a háromgyermekesekre vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségeit.

Balogh László példaként elmondta: a három- vagy többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt kaphatnak majd használt lakás vagy ház vásárlására is. A harmadik gyermek érkezésekor 4 millió forint hitelt elenged az állam, ha még a gyermek megszületése előtt igényelték a hitelt. Igénybe vehető a 2,2 millió forintos, használt lakás vásárlására vonatkozó támogatás is.
    

Így a három gyermeket vállalók összesen több mint 27 millió forint támogatáshoz juthatnak, amiből 6,2 millió forintot nem is kell visszafizetni

- mutatott rá. Hozzátette: ha ezek a családok olyan ingatlanban laknak jelenleg, amit el tudnak adni, akkor egyéb önerőre nem is feltétlenül van szükség ahhoz, hogy nagyobb lakást vagy házat vegyenek.