Hirdetés

Eurovíziós Dalfesztivál - Pápai Joci úgy érzi, mindent megtett

2019.05.15

Pápai Joci: mindent megtettem a jó szereplésért.

Hirdetés

Mindent megtettem, hogy méltó módon képviseljem Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon - mondta Pápai Joci, miután kedden késő este nem jutott be a tel-avivi rendezvény döntőjébe.

Az énekes a verseny első elődöntőjében adta elő Az én apám című dalát. A tizenhét előadó közül a tíz továbbjutót a showműsor végén jelentették be, az eredmény a zsűri pontjai és a közönségszavazatok kombinációja alapján alakult ki.
   

 "Úgy jöttem le a színpadról, hogy nem maradt bennem tartalék" - fogalmazott Pápai Joci, hozzátéve, volt egy megérzése, hogy nem fog továbbjutni, pedig a fogadóirodák a negyedik, továbbjutó helyre várták és más visszajelzések is, amelyek meghatározzák az eurovíziós szereplést, bíztatóak voltak.
    

Mint megjegyezte, azzal az elhatározással indult el másodszor is - 2017 után újra - a versenyben, hogy a szívét is kitegye a színpadon, és mindent megtegyen a lehető legsikeresebb szereplés érdekében. "Ez megtörtént" - jegyezte meg.
    

Az Eurovíziós Dalfesztivál első, keddi elődöntőjéből a ciprusi Tamta, a szlovén Zala Kralj és Gasper Santl, a cseh Lake Malawi, a fehérorosz Zena, a szerb Nevena Bozovic, az ausztrál Kate Miller-Heidke, az izlandi Hatari, az észt Victor Crone, a görög Katerine Duska, valamint a San Marinó-i Serhat jutott a szombati fináléba. 
    

A második elődöntőt csütörtökön rendezik Tel-Avivban.