Művészetek Völgye - Július 19-én kezdődik a kapolcsi fesztivál

2019.07.08. 15:58

1500 program, 35 helyszínen.

Július 19-én kezdődik a Művészetek Völgye; a július 28-ig tartó, mintegy 1500 programot felvonultató fesztivált a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden rendezik 35 helyszínen.

 A 29. Művészetek Völgye fókuszában a fenntarthatóság, a környezettudatosság áll - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója a műsorban elmondta, hogy bevezetik az újrapohár rendszerét, a tányérok és evőeszközök pedig lebomló anyagokból készülnek. Azt remélik, hogy a tavalyi hulladékmennyiséget 40 százalékkal csökkenteni tudják.
    

Kiemelte, hogy számos újdonsággal, új helyszínekkel készülnek, amelyek közül a fővárossal foglalkozó kapolcsi Pest-Buda Udvart emelte ki, ahol beszélgetések, irodalmi programok és koncertek is várják a látogatókat.

Vigántpetendre még több programot szerveztek az idén, hiszen egyre több látogatót fogadnak, és céljuk, hogy a fesztivál emberléptékű maradjon. A vigántpetendi pajtában különböző dzsessz, világzenei és alternatív zenei programokkal találkozhat a közönség. A Cirque du Tókertben újcirkusszal, Kern András koncertjével és az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorával várják az érdeklődőket.
    

Taliándörögdön az Ősök Házában Szőke András tart naponta több előadást, a faluban lesz a MANK Artporta, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. helyszíne is - sorolta a programokat.
Mint mondta, a Kaláka Versudvarban az idén 50 éves zenekar jubileumi koncertje zárja a programok sorát, de Harcsa Veronikának is lesz saját udvara, a magyar dzsessz legjelesebb képviselőivel és nemzetközi produkciókkal.
    

A kapolcsi Panoráma Színpadról szólva kiemelte Alice Francis, a Kosheen, Amber Run és a Boban Markovic Orkestar fellépését, a magyar zenekarok közül pedig a Quimby, a Hiperkarma és a Margaret Island koncertjét. Hozzátette: Szabó Balázs Bandája 10 éves jubileumi koncertet ad a Modern Art Orchestrával.
    

Mint hangsúlyozta, a koncertek mellett a fesztiválon filmes, képzőművészeti, irodalmi, színházi, újcirkuszi programokkal, kortárs táncelőadásokkal, valamint a Csodák Palotája és a Hagyományok Háza programjaival is találkozhat a közönség, a Művészetek Zöldje helyszínén pedig számos tudományos előadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

.