Hirdetés

Aki legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban volt, egyszeri juttatást kap

2019.08.29. 21:13

Szeptemberben 93 ezer közfoglalkoztatott kap plusz egyhavi juttatást.

Hirdetés

Legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a közfoglalkoztatottak a nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a kormány korábbi döntésének köszönhetően - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

Kontrát Károly elmondta, nagyjából 93 ezer közfoglalkoztatott kap plusz egyhavi juttatást segítve az álláskeresésüket, és ezzel kapcsolatban az érintetteknek semmilyen teendőjük nincs.

Emlékeztetett, a kormány bejelentette, hogy

nem csak a nyugdíjasok kapnak rezsiutalványt, hanem a közfoglalkoztatottak számára is többletjuttatást biztosítanak.

A gyerekes családok és a nyugdíjasok mellett a közfoglalkoztatottak is részesülnek Magyarország jó teljesítményéből. Ezzel elismerik a közösségért végzett értékteremtő munkájukat - jelentette ki Kontrát Károly.

A közfoglalkoztatás egy átmeneti megoldás, és addig tartják fenn, míg szükség van rá, a cél az, hogy a közfoglalkoztatottak minél hamarabb elhelyezkedjenek a piaci szférában.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus 23-án közölte:

azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak - és ez augusztus 1-jén is fennállt -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek.

.