A Dal 2020 - Minden idők legnagyobb hazai könnyűzenei nyereményét vitték el a győztesek

MTI

2020.03.09. 17:10

Rácz Gergő: a nyeremény motiváció a fesztiválszerepléshez.

A Dal 2020 megnyerése, az azzal járó magas pénzdíj motivációt jelent számunkra, hogy a nagyfesztiválokon is meg tudjuk mutatni produkciónkat - mondta Rácz Gergő, aki Orsovai Renivel duóban Mostantól című dalával szombaton este győzött a dalversenyben.

Az énekes, dalszerző, producer az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában kiemelte: a 75 millió forintos nyeremény, amelyet zenei karrierjük építésére fordíthatnak, hozzásegíti őket ahhoz, hogy egy általuk elképzelt koncertet tudjanak létrehozni.

"A zenész csak úgy tud hatást gyakorolni az emberekre, ha magába néz és a zenével foglalkozik. A munkafolyamat ezután sem fog változni, de izgalmas, hogy most sok mindenre lehetőségünk nyílik. A színpadtechnikában, világításban például nincs saját felszerelésünk"

- fejtette ki Rácz Gergő.

Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója a műsorban hangsúlyozta: ismét sikeres évadot zár A Dal, amely a közmédia egyik zászlóshajója, és már kilencedik éve ad teret új magyar könnyűzenei műveknek.

"Jó döntés volt, hogy idén csak magyar nyelvű dallal lehetett nevezni. Mindenki szereti, ha az anyanyelvén kap olyan gondolatokat, amelyeket szeret magában forgatni. A győztes, a Mostantól is elgondolkodtató tematikájú dal, a megbocsátásról szól. Visszaigazolódott A Dal műsorkészítőinek koncepciója is az idei verseny kapcsán, vagyis hogy közvetlenül akarják támogatni a magyar könnyűzenét"

- mondta Medveczky Balázs. Megjegyezte: bár a nevezéskor még nem lehetett tudni a 75 millió forintos nyereményről, mégis rekordszámú dalt, 559-et adtak be A Dal 2020-ba. Az igazgató kiemelte, hogy a 75 millió minden idők legnagyobb hazai könnyűzenei nyereménye, ebben benne vannak a fellépések a nagy fesztiválokon, megjelenések az MTVA csatornáin, valamelyik fesztiválkoncertjük rögzítése és sugárzása, a produkció fejlesztése, komoly reklámcsomag a Petőfi Rádión és természetesen Az év dala cím a Petőfi Zenei Díjban.

.