Koronavírus - A járványveszély továbbra sem múlt el 

A hiteltörlesztési moratórium - mely 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrást hagy az embereknél - december 31-ig hatályban marad, de időközben bárki kérheti a hitelfizetés folytatását. Hozzátette: a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy továbbra is törleszti hiteleit, tehát több mint fele élt a moratórium adta lehetőséggel.

Közölte azt is, hogy a babaváró támogatásnál és a családi otthonteremtési kedvezménynél (csok) szükséges folyamatos tb-jogviszonyhoz, a veszélyhelyzet időszaka - maximum hat hónap - beszámítható akkor is, ha ez idő alatt az igénylő nem rendelkezett munkahellyel.

Az iskolaőrség felállításáról kijelentette: az iskolában rendnek kell lennie, és a pedagógusokat meg kell védeni az erőszaktól. Ma a legtöbb intézményben nincs ilyen probléma, de egyes iskolákban és térségekben  rendszeresek a fegyelmi problémák, fennáll a tanárokkal szembeni erőszak - verbális, akár fizikai - veszélye.

Arról is beszélt: már lehet szabadtéri kulturális és sportrendezvényeket tartani az egész országban, ilyennek számít a szabadtéri színházi előadás, a szabadtéri mozi, a cirkusz, a múzeumokon kívül rendezett képzőművészeti kiállítás, irodalmi és könyves vagy éppen közgyűjtemények által szervezett rendezvény.

Kiemelte: szabadtéri rendezvénynek azok az események számítanak, amelyek négy oldalról körülhatárolt fedett épületen kívül zajlanak.     

A kormányszóvivő elmondta: a kormány a gazdaságvédelmi alapból 25 milliárd forintnyi támogatást biztosít a gazdáknak, emellett egy újabb, 80 milliárd forintos mezőgazdasági csomagot hirdet meg az Agrárminisztérium a nagy hozzáadott értéket jelentő állattenyésztési és a kertészeti ágazat számára.

Szentkirályi Alexandra megerősítette, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitották határaikat egymás állampolgárai számára 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén.

Felhívta a figyelmet, hogy a Csehországba utazó magyarok utazhatnak Szlovákián át, visszafelé azonban nem, ezért Ausztria felé kell kerülniük. Hozzátette: a magyar-szlovén határon csütörtök óta nem korlátozzák a két ország állampolgárainak határátlépését.     

Kiemelte: a kormány először azokkal az országokkal tervez határnyitást, melyekben a fertőzöttségi szint hasonló a magyarhoz, ezért az olaszokkal való nyitásra még várni kell.

Azt javasolta: érdemesebb belföldi utazásokban gondolkodni a biztonság mellett azért is, mert ezzel magyar munkahelyek megőrzését is tudjuk támogatni.

Közölte: egy parlament előtt levő törvényjavaslat szerint az idősek védelmében a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig a gyógyszerek a kedvezményezett TAJ-számának megadásával és a kiváltó saját személyazonosságának igazolásával továbbra is kiadhatók.     

Tájékoztatott arról is, hogy várhatóan július elsejéig marad az ingyenes parkolás, és a veszélyhelyzet lejártát követően nem kell pótolniuk az elsősegély-vizsgát azoknak, akik a felmentés alatt megkapták a jogosítványukat.

Hozzátette: a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint annak megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok - beleértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességet is - a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek maradnak.

.