Ingyenhitellel próbál életet lehelni a turizmusba a kormány

MTI

2020.09.24. 15:04

A Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukcióban 250 millió forint maximális hitel igényelhető

A Széchenyi Turisztikai Kártya hatékonyan segíti a turisztikai ágazatban működő kis- és középvállalkozások likviditását - hangsúlyozta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökég (MTÜ) turizmusszakmai és általános vezérigazgató-helyettese csütörtökön a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója közölte, a turisztikai szektorban működő kkv-k már igényelhetik az állami támogatás révén rendkívül kedvezményes, szabadfelhasználású folyószámlahitelt a Turisztikai Széchenyi Kártyán keresztül a Kavosz országos lefedettségű irodahálózatában.

Könnyid László elmondta, tavaly a turizmus Magyarországon a GDP 13,5 százalékát adta és 400 ezer ember dolgozott a szektorban. A korábban sikeres ágazat a koronavírus miatt az idén tavasszal padlóra került, a kormány támogató intézkedései hatására májusban elindulhatott a szektor felépülése, a belföldi turizmus élénkülni kezdett. Szeptemberben az MTÜ adatai alapján az előző év szeptemberi teljesítményének már a 80 százalékán állnak a belföldi vendégéjszakák, ugyanakkor a külföldi vendégéjszakák száma továbbra is rendkívül alacsony - ismertette.

Felidézte, hogy az ágazat megsegítésére a kormány tavasszal meghozta az életben maradáshoz szükséges intézkedéseket, de továbbra is szükség van az ágazat támogatására, mivel számtalan turisztikai vállalkozás kényszerült elbocsátásra, és kűzd likviditási problémákkal.

Az MTÜ vezérigazgató-helyettese rámutatott arra, hogy a turisztikai vállalkozásokra nem volt jellemző a hosszútávú tartalékképzés, gyakran támaszkodtak hiteljellegű finanszírozásra, az ágazatra jellemző szezonalitás és a ciklikusság miatt nagyobb kockázatot jelentenek a bankoknak, ami nehezíti a hitelfelvételt - emelte ki.

Az MTÜ az ágazatban dolgozó érdekképviseletekkel együttműködve, az Európai Unió legújabb szabályozását is figyelembe véve alakította ki a Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukciót, amelynek 100 milliárd forint a kerete. A szabadfelhasználású folyószámla hitelt 1, 2, 3 éves futamidőre vehetik a fel a turisztikai ágazatban működő vállalkozások.

A Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukcióban 250 millió forint maximális hitel igényelhető, a kormány a teljes futamidőre 100 százalékos kamattámogatást, 100 százalékos bírálati díjtámogatás, és 100 százalékos kezelési költségtámogatást nyújt, és ettől olcsó a gyorsan felvehető hitel - ismertette Krisán László.

A Kavosz vezérigazgatója elmondta, hogy a kártyát december végéig érhetik el a vállalkozások, de a koronavírus miatt az Európai Bizottság várhatóan hozzájárul a határidő meghosszabbításához.    

Krisán László kiemelte, a turizmus ágazatban dolgozó vállalkozások széles köre igényelheti a Széchenyi Turisztikai Kártyát, példaként említette a személyszállítás, a vendéglátás, a rendezvényszervezés, az utazásszervezés, az utazásközvetítés, a különjáratos buszos területen működő vállalkozásokat, és jelezte: egyeztetve a szakmai érdekképviseletekkel várhatóan a későbbiekben a taxis és kisbuszos vállalkozások számára is lehetővé teszik az igénylést.

A Kavosz vezérigazgatója kitért arra, hogy a Széchenyi Kártya Programban a válsághelyzethez kötődő kedvezményes hitelkonstrukciók iránt jelentős az érdeklődés, a tavaszi bevezetés óta a hazai kkv-k több mint 463 milliárd forint hitelt igényeltek több mint 15 ezer kérelemben.
 

.