Hirdetés

Ketten pályáznak a Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára

MTI

2020.09.17. 17:04

Jordán Tamás nem pályázik újra.

Hirdetés

Harsányi Sulyom László rendező és Szabó Tibor színművész pályázik a Weöres Sándor Színház januárban megüresedő igazgatói posztjára - közölte az MTI-vel csütörtökön a szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője.

Kéner Balázs elmondta: Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a teátrum alapítója és jelenlegi igazgatója többször jelezte, hogy nem pályázik újra.

A pályázatot június végén írták ki, a benyújtási határidő hétfőn járt le. Az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény szerint pedig a benyújtási határidőt követően harminc napon belül egy szakmai bizottság tesz javaslatot az új igazgató személyére, akinek kinevezéséről a szombathelyi közgyűlés soron következő, októberi ülésén döntenek majd.

Harsányi Sulyom László rendező 2001 és 2010 között a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója volt, az elmúlt években során többfelé tanított és rendezett. Pályázatát több neves színész és rendező is támogatja.

Az erdélyi származású Szabó Tibor színművész megalakulása óta a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának tagja.

.