Emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma.
Több mint 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Schanda Tamás úgy fogalmazott: Magyarország csak akkor lehet erős, ha a fiataljaink sikeresek. Ezért kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a fiatalok a lehető legmagasabb színvonalú, korszerű képzést kapjanak. Hozzátette: a kormány ezt szem előtt tartva alakította át az elmúlt években a szakképzés teljes rendszerét, és kezdett változtatásokba, fejlesztésekbe a felsőoktatás területén is.
Megjegyezte: az egyetemi, főiskolai jelentkezések összesítése alapján azt látni, hogy a magyar fiatalok bíznak a magyar felsőoktatási intézményekben. Idén több mint 10 ezerrel jelentkeztek többen alap- vagy mesterképzésre, osztatlan képzésre, illetve felsőoktatási szakképzésre, mint tavaly - közölte. A 101 844 jelentkezés több mint 11 százalékos emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest - írta.
Ismertette: a legnépszerűbbek idén is a gazdaságtudományi szakok voltak, 20 266-ról 22 403-ra emelkedett az ezekre jelentkezők száma. A bölcsészettudományi képzésekre bő ezerrel, 11 002-ről 12 066-ra, a műszakiakon 9 876-ról 10 588-ra, pedagógusképzésre 8245-ről 9787-re nőtt a jelentkezők száma. Orvos- és egészségtudományi képzésekre pedig 8619-en jelentkeztek, ami 1208-cal több, mint az egy évvel ezelőtti - sorolta.
Kiemelte: azokra az egyetemekre, amelyeken már megtörtént a modellváltás, 2477-tel többen jelentkeztek, mint tavaly. Azoknál, amelyeknél egyelőre a szenátusi döntés született meg a váltásról, de még nem valósították meg az átalakítást, 3822-vel több ember adta be a felvételijét, mint az előző évben - tájékoztatott.
Schanda Tamás közölte azt is, hogy a következő esztendőkben rég nem látott mértékű fejlesztési támogatással segíti a kormány a felsőoktatás egyre erősebbé válását. Legalább 1500 milliárd forinthoz jutnak hozzá a következő években az egyetemek, főiskolák - írta.
Hozzátette: ez az összeg nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmények versenyképesebbek és sikeresebbek legyenek, még jobban szolgálják a magyar fiatalok, így az egész ország érdekét.