Már lehet nevezni az idei Balaton-átevezésre

Balaton

MTI

2021.05.04. 12:02

Az eseményre július 10-én kerül sor, ezúttal már zamárdi központtal.

A tavalyi rendezvénnyel a szervezők elbúcsúztak a fonyódi helyszíntől, s ahogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hírlevelében emlékeztet: egy éve már a rajt előtt egy héttel le kellett zárni a nevezést, annyi jelentkezés érkezett.

"A 2020-as év bebizonyította, hogy a Balaton-átevezés kinőtte Fonyódot, pedig a helyi kutyás strand fekvése a szemközti Badacsonnyal kiváló helyszíne és díszlete volt az eseménynek, és az önkormányzat is támogatta a megrendezését" - mondta Berényi Péter, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója. "Szerencsére még tavaly sikerült megegyeznünk a Zamárdi Önkormányzattal, hogy az idei évtől hozzájuk, a hatalmas helyi szabadstandra költözhet a rendezvény, abban bízunk, hogy mostantól minden évben stabilan 5-6 ezer főt tudunk majd megmozgatni a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon."

Az idei átevezés az előzetes tervek szerint július 10-én, szombaton lesz, az esemény szlogenje pedig az, hogy "Evezd le keresztbe!". A névadó szponzor a Red Bull.

A nevezés elindult, a balatonatevezes.hu oldalon lehet jelentkezni. Akik június 10-ig neveznek, azok a rendezvény napján megkapják a Red Bull Balaton-átevezés idei hivatalos pólóját.

.