Weöres Sándor Színház - Jordán Tamás és még négy színész távozik a szombathelyi társulattól

MTI

2021.07.03. 08:59

Ugyanakkor öten érkeznek.

Csonka évadot zárt a szombathelyi Weöres Sándor Színház, amelynek társulata a járványidőszak alatt is dolgozott az új előadások létrehozásán - közölte pénteken hivatalos honlapján a teátrum.

Szabó Tibor februárban hivatalba lépett igazgatója az évadzáró társulati ülésen felidézte, hogy szerint megjelentek az online térben, megtartották első stream előadásukat: a Kis hölgy a Maximból című darabot láthatták a nézők. A májusi nyitás után három bemutatót tartottak és két hónap alatt pótolták a bérletes előadásokat is.

A tájékoztatás szerint a direktor közölte: a jövő évad produkcióinak zöme még előkészítő fázisban van, munkabemutatót tartottak Visky András Pornó című darabjából, amelyben szeptember 18-án két év után tér vissza a színpadra Csonka Szilvia. Megtartották a munkabemutatót Lipták Ildikó Az ajándék című darabjából is, előkészítő fázisban van szavai szerint a Mesebolt Bábszínházzal közösen készülő Szólít a szörny című előadás és az Árad a gazság című darab.

Sikerrel zárult az Osonó Színházműhellyel közös drámatábor, amely ősszel pedagógusoknak szánt tréninggel folytatódik és zajlanak az olvasópróbák: a napokban az évad második felében műsorra kerülő Sirály rendezője, Sardar Tagirovsky is elkezdi a munkát a színészekkel.

A jövő évadtól már nem lesz tagja a társulatnak Jordán Tamás, a színház alapító igazgatója.

Távozik a társulattól Alberti Zsófi, Dunai Júlia, Hajmási Dávid, valamint Lábodi Ádám is.

Új tagja lesz a társulatnak Dénes Emőke, Némedi Árpád és Gyulai-Zékány István.

Szabó Tibor a társulati ülésen szólt arról is, hogy a színház művészei augusztusban a város és a régió számos kulturális rendezvényén lépnek fel, augusztus 8-án az Érezd Szombathelyt! elnevezésű programsorozatban Kelemen Zoltán és Varga Richárd előadását láthatja a közönség, 27-én, a Bornapokon a Mágikus Mintha színészzenekar lép fel.

Szeptember 5-én A dzsungel könyve legismertebb dalait adják elő a társulat tagjai a Savaria Múzeumban nyíló vadászati kiállításon, szeptember 11-én Szombathely főterén Weöres-tér címmel közönségtalálkozót rendez a társulat, ugyanezen a napon a püspöki palota ad otthont Kovács Dániel Gábor Az ígéret földje című felolvasószínházi produkciója bemutatójának, amelyet Kelemen Zoltán rendez.

A Weöres Sándor Színház szeretné tevékenységét kiterjeszteni a térség több városára, nemcsak Szentgotthárddal és Sopronnal terveznek közös projekteket, de megállapodást készülnek kötni a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével, valamint a Sárvári Zene Házával is.

.