Egységes európai e-aláírásról tárgyalnak szakemberek

MTI

2021.09.16. 13:02

Célja az egységes, minden tagállam által elfogadott, európai elektronikus aláírás megteremtése, valamint a tisztán elektronikus közjegyzői okiratok elterjesztése.

Az egységes európai e-aláírásról is tárgyal az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE) közgyűlésén, amelyet szeptember 16-17-én tartanak Budapesten 26 ország delegáltjainak részvételével - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara csütörtökön az MTI-vel.

Az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsát 1993-ban alapították Brüsszelben, feladata a közjegyzőség európai uniós érdekképviseletén túl, hogy fórumot teremtsen az új fejlesztések bemutatásának és bevezetésének. A több mint 40 ezer európai közjegyzőt képviselő szervezet 2021-ben magyar elnökség alatt működik, elnöke Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke - ismertetik a közleményben.

Hangsúlyozzák, a magyar elnökség egyik kiemelt célja az egységes, minden tagállam által elfogadott, európai elektronikus aláírás megteremtése, valamint a tisztán elektronikus közjegyzői okiratok elterjesztése.

A találkozó legfőbb témáit a magyar elnökség által is kiemelten kezelt több éves projektek képezik. A magyar elnökség célja, hogy a digitalizáció és a technológia adta lehetőségeket minél szélesebb körben ki tudják aknázni a közjegyzői munka során. Külön vizsgálják a blockchain alapú adattárolás, a mesterséges intelligencia és a smart (okos) szerződések alkalmazásának lehetőségeit.

Tóth Ádám, a CNUE elnöke a közlemény szerint elmondta: szeretnék, ha az Európai Unióban a jövőben bevezetni tervezett egységes európai személyazonosító okmány már úgy készülhetne, hogy ahhoz egységes európai e-aláírás is tartozna. Ezáltal az egyik tagállam e-aláírással rendelkező állampolgára egyszerűen alá tudna írni egy más országban készült okiratot.

.