Elindult a vadászati kiállítás mintegy ezerötszáz programmal

MTI

2021.09.25. 12:00

Felépült egy egymillió literes akvárium is, amelybe magyar halfajokat - köztük vizát - telepítettek.

Mintegy ezerötszáz program várja a szombaton megnyíló és csaknem három hétig tartó "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás látogatóit a Hungexpón - mondta Kovács Zoltán, a rendezvény lebonyolításáért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatorna műsorában.

A kormánybiztos a helyszínről jelentkezve elmondta: ötven kiállító és "megszámlálhatatlan" szakmai szervezet érkezik a rendezvényre. Úgy fogalmazott, hogy minden valamirevaló, vadvédelemmel, környezetvédelemmel, vadgazdálkodással, vadászattal foglalkozó szervezet jelen lesz a világkiállításon annak húsz napja alatt.

Kovács Zoltán a 75 ezer négyzetméteren megrendezett világkiállításról elmondta azt is, nyolc csarnokból hatban állandó, míg további kettőben kereskedelemi kiállítások lesznek. Az állandó kiállítások betekintést nyújtanak a magyar történelembe, a különböző helyi élőhelyekre és állatfajokra. Kiemelte, hogy a világkiállításon felépült egy egymillió literes akvárium is, amelybe magyar halfajokat - köztük vizát - telepítettek.  

Közölte azt is, hogy a trófeaszemlén - mintegy ötezer négyzetméteren - több ezer trófeát mutatnak be. Fegyverbemutatót is tartanak, és meg lehet ismerni a hagyományos vadászati módszereket is.

Kitért arra is, az egyik legfontosabb helyszínen, a 20 ezer négyzetméteres "nemzetközi csarnokban" vonultatják fel a külföldi kiállítókat. Összességében mintegy száz országból érkeznek részvevők - tette hozzá Kovács Zoltán, jelezve, hogy a kiállítások mellett lesz hat nemzetközi konferencia és találkozó.

A kormánybiztos megemlítette, hogy a világkiállítás húsz napja alatt több mint ötszáz vidéki esemény is kapcsolódik a fővárosi programokhoz.

.