Ők az idei Prima Primissima Díj tíz kategóriájának jelöltjei

Prima Primissima

MTI

2021.09.29. 20:08

Az idén is átadják a Regionális és Megyei Prima díjakat.

Nyilvánosságra hozták szerdán a 2021. évi Prima Primissima Díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét.

A 19 éves elismerés jelöltjeinek listáján az idén is a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. A közönség újra lehetőséget kap a szavazásra, a Prima jelöltekre is lehet majd voksolni - írják a Prima Primissima Alapítvány MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Felidézik, hogy a pandémia miatt a tavalyi évben nem kerülhetett sor hagyományos díjátadóra, ehelyett a társadalmi felelősségvállalás jegyében a Prima Primissima Alapítvány olyan szervezeteknek nyújtott támogatást, amelyek hátrányos helyzetbe kerültek a világjárvány miatt.

Mint kiemelik, az idén különösen komoly kihívást jelentett a jelöltek kiválasztása, ugyanis a tavalyi és idei év jelöltjeiről egyszerre kellett döntenie az alapítvány kuratóriumának. A tervek szerint december 3-án ismét személyesen vehetik át elismeréseiket a díjazottak.

 A közleményben idézik Csányi Sándort, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnökét, aki szerint a járványhelyzet mögöttünk álló másfél éve rámutatott arra, hogy a tudománynak milyen kiemelkedő szerepe van a mindennapi életünkben, hogy mi a minőségi oktatás jelentősége, illetve, hogy milyen nagy szerepe van a kultúrának és a sportnak az egyéni kiteljesedés és a közösségi fejlődés szempontjából. "A Prima Primissima díj éppen ezeken a területeken keres példaképeket, ezért most még aktuálisabb, hogy kiválasszuk, bemutassuk és elismerjük a kiemelkedő teljesítményeket" - mondta a kuratórium elnöke.

A magyar irodalom kategóriában Ferenczes István író, költő, Kovács István költő, műfordító, történész, polonista és Száraz Miklós György író;

a magyar színház- és filmművészet kategóriában Básti Juli színművész, Rófusz Ferenc animációsfilm-rendező és Szacsvay László színművész kapott jelölést.

A magyar képzőművészet kategóriában Barabás Márton festő- és szobrászművész, Keresztes Dóra grafikusművész, animációsfilm-rendező és Szőcs Miklós TUI szobrászművész;

a magyar tudomány kategóriában Egyed Ákos történész, Kondorosi Éva molekuláris biológus és Pászthy Bea gyermekorvos, gyermekpszichiáter, családpszichoterapeuta közül választják ki a Prima Primissimát.

A magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Bolyai János Matematikai Társulat, Nikolov Marianne egyetemi tanár, professzor emerita és Pásztor Zsuzsanna zongoraművész-tanár, egyetemi oktató versenyez;

míg a magyar építészet és építőművészet kategóriában Kovács Csaba építész, belsőépítész, habilitált egyetemi docens, Patonai Dénes építészmérnök és Szabó Levente építész, egyetemi tanár kapott jelölést.

A magyar sajtó kategóriában Borbás Mária televíziós szerkesztő, Madár István közgazdász, elemző, újságíró és Rónai Egon újságíró, televíziós-rádiós műsorvezető, riporter a díj jelöltje.

A magyar sport kategóriában Egervári Sándor labdarúgó, mesteredző, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor világbajnok asztaliteniszezők triója és Rejtő Ildikó olimpiai bajnok tőrvívó, szakedző szerepelnek a jelöltek között.

A magyar népművészet és közművelődés kategóriában Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó Fecske néptáncművész, Héra Éva közművelődési szakember, valamint Vavrinecz András népzenész, egyetemi oktató kapott jelölést.

A magyar zeneművészet kategóriában Lukács Miklós cimbalomművész, Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester és Tolcsvay László zeneszerző közül választják ki a Prima Primissima idei díjazottját.

A Prima Pimissima elismerés célja, hogy a különleges teljesítményeket támogassa határon innen és túl. A díjat Demján Sándor alapította, az OTP Bank immár kilenc éve tartja fenn. Az idei díjazottakkal együtt 550-re nő majd az elismerésben részesülők száma, akik összesen 4,9 milliárd forintot kaptak a Prima Primissima Alapítványtól.

Az alapítvány kuratóriumának tagjai és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kibővített elnöksége titkos szavazással választja ki a jelöltek - a Primák - közül a Primissimákat, akik 15, míg a Primák 5 millió forint elismerésben részesülnek. A közönségdíjas is 15 millió forinttal lesz gazdagabb, személye idén is SMS-szavazással dől el.

Mint írják, az ifjú tehetségek felkutatása és bemutatása is fontos küldetés. A 2007-ben alapított Junior Prima Díj a tudomány, a zene, a népművészet, a színház- és filmművészet, valamint a sajtó terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akár tízet is. A Junior Prima Díj társalapítói: a Magyar Fejlesztési Bank, az MVM Energetika Zrt., a Docler Holding, a KAVOSZ Zrt. és a Takarékbank.

Emellett idén is átadják a Regionális és Megyei Prima díjakat, amelyeket 19 megyében és Budapesten, megyénként hárman nyerhetnek el. A díj célja a helyi közösségek erősítése és az értelmiségi eredmények elismerése. A díjazottak jutalma 1-1 millió forint.

A Junior és Megyei Primák összesen 120 kitüntetést kapnak idén is, a díjjal járó összesen 150 millió forinttal együtt.

További információk a primaprimissima.hu oldalon érhetők el.

.