Egyesül két bank - Ezt nem árt tudni a banki kártalanításról

OBA

MTI

2022.03.27. 10:03

Ez változik az MKB Bank és a Budapest Bank egyesülését követően.

Az MKB Bank és a Budapest Bank március 31-i egyesülése után a két intézményben elhelyezett betétekre külön-külön érvényes 100-100 ezer eurós kártalanítási értékhatár három hónap után együttesen 100 ezer euró lesz - hívta fel a figyelmet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) szombati tájékoztatásában.

A jogszabály alapján három hónapig, június 30-ig a két bankban elhelyezett betétekre továbbra is külön-külön vonatkozik a 100 ezer euróig terjedő betétbiztosítás. A három hónapos átmeneti időszak letelte után azonban a kártalanítási értékhatár ügyfelenként 100 ezer euróra módosul, függetlenül attól, hogy korábban két banknál voltak elhelyezve a betétei.

Az OBA ugyanakkor kiemelte: az érintett ügyfelek igénybe vehetnek több bankot, megosztva közöttük megtakarításaikat, illetve növelhetik a betét tulajdonosainak számát. Arra viszont ilyenkor is figyelni kell, hogy nem jogosult kártalanításra az, akinek rendelkezési joga van a betét felett, de nem tulajdonosa vagy résztulajdonosa annak, tehát nem növelhető a védettség összeghatára, ha a betéthez a tulajdonos meghatalmazottakat jelent be - tették hozzá.

Ha egy betétnek több bejelentett, azonosítható tulajdonosa van - például családtagok -, akkor a betétösszegen belül annyiszor 100 ezer euróig védett a betét, ahány tulajdonosa van - tették hozzá.

A betétbiztosítási rendszer, ha a bank és a betétesek a szerződésben nem rendelkeznek másként, nem tesz különbséget a betét tulajdonosai között, őket egyenrangúnak tekinti, függetlenül attól, hogy a betétbe a valóságban ki és mekkora összeget fizetett be. A kártalanítási összegből ebben az esetben egyenlő arányban részesülnek a tulajdonosok - írták.

A közös betét ugyanakkor hátrányos is lehet a betétes számára, ha van ugyanannál a banknál másik, csak a saját tulajdonában lévő betétje. A közös tulajdon alapján az OBA által kifizetett összeg ugyanis beszámít az illető ügyfél részére kifizethető összeghatárba, azaz a saját vagy a közös tulajdonú betét után esetleg már nem kaphatja meg a teljes összeget - jelezte az OBA.

Az MKB és a BB március 31-vel egyesült, a két banknak együtt több mint 1,3 millió ügyfele van. A két hitelintézet a Magyar Bankholding része, az egyesült bankhoz 2023 második negyedévében a Takarék-csoport is csatlakozik.

Az egyesült MKB Bank 66 városban összesen 143 bankfiókkal és 184 ATM-mel lesz jelen. Az egyesült pénzügyi intézmény az indulásától teljesen egységes termék- és szolgáltatáspalettát kínál majd, azonos árazással és értékajánlattal.

.