Előzetes regisztrációhoz kötött a rendezvény.
Első alkalommal rendezi meg a Szigetköz Natúrpark Egyesület május 21-én Kisbodakon az Aktív családi majálist, amelyen a kulturális programok mellett kenuzással, kerékpározással és sétával is várják közönséget - tájékoztatta az egyesület elnöke közleményben az MTI-t.
Pető Péter közlése szerint jövő szombaton a program családi kocogással indul.
A résztvevőket a kora reggeli óráktól már várja az első alkalommal megrendezendő Natúrparki piac a Vízi Kultúrháznál, ahol a térség helyi őstermelői, kézműves vállalkozói mutatják be termékeiket.
A kocogást követően vízi és szárazföldi túrák indulnak a Szent Kristóf híd lábától.
A közlemény szerint a rendezvény célja az, hogy közelebb vigyék az emberekhez a vízi sportokat, így a kenuzást vagy a supozást. A családi napon mászófal és extrém kerékpárpálya is várja a látogatókat, de lesz játszóház is.
A rendezvényen fellép a Serény Magyarok népzenekar és a Dzsungel könyve szereplői is megelevenednek a Theatrum ad Flexum előadásában.
A családi napon való részvétel előzetes regisztrációhoz, emellett a hét évnél idősebbek számára egyszeri 1500 forint regisztrációs díj megfizetéséhez kötött.