A tavalyinál is izgalmasabb verseny lehet a Kékszalag

MTI

2022.06.04. 18:50

A versenyt az M4 Sport élőben közvetíti.

A címvédő RSM csapat szerint a tavalyinál is izgalmasabb küzdelem várható az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülő vitorlásversenyen, amely július 14-én 9 órakor rajtol Balatonfüredről.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a Kékszalag-fesztivál tulajdonképpen a július 9-i Fehér Szalaggal indul. Másnap rendezik meg az ifjúsági vitorlázók számára a Kékpántlika versenyt, amelyhez egy családi nap is kapcsolódik korábbi győztesek részvételével.

"Nem titkolt célunk mindezzel, hogy közelebb hozzuk a Kékszalagot és kísérőrendezvényeit a fiatalokhoz, valamint a családokhoz. Meglepetéssel is készülünk, szeretnénk a leggyorsabb katamaránokat a befutó után kézzelfoghatóvá tenni a nagyközönségnek a Tagore-sétányon" - fogalmazott a főtitkár. Hozzátette, idén is megrendezik az Audi Speed Challenge-et a Kékszalag második napján a leggyorsabb hajók részére.

Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy öt éve támogatják a Kékszalagot, amely a Balaton ünnepének nevezhető. Hangsúlyozta, egy szponzoráció akkor működik jól, ha van a két fél között értékazonosság, ebben az esetben ilyen a hagyomány, az innováció és a digitalizáció.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég megújította a Kékszalag-fődíjat. A két részre osztható trófeán a kék szín dominál, 24 karátos mattarannyal. A díjon egy vitorlás hajó sziluettje látható, alatta a Balaton vize fodrozódik, amely átvált szalagba, így utalva a verseny elnevezésére.

Kalocsai Zsolt, a 2020-ban és 2021-ben is győztes RSM csapat menedzsere úgy nyilatkozott, a tavalyinál is izgalmasabb verseny várható idén. Az elmúlt évben a Vándor Róbert irányította RSM katamarán mindössze két perccel előzte meg a 7 óra 13 perccel csúcstartó Fifty-Fifty-t.

Az először 1934-ben kiírt Kékszalag Európa legnagyobb tókerülő versenye. Tavaly 556 hajó nevezett, hogy teljesítse a légvonalban mintegy 150 kilométeres távot a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred vonalon.

A Kékszalagot az M4 Sport élőben közvetíti.

.