Ismét megrendezik a Szigetköz legnagyobb összművészeti fesztiválját

MTI

2022.08.18. 20:57

Ismét megrendezik a Szigetköz legnagyobb összművészeti fesztiválját augusztus 19-én és 20-án.

Öt helyszínen, négy színpadon mintegy húsz produkcióval várják a látogatókat augusztus 19-én és 20-án Mosonmagyaróvár történelmi belvárosában, a Szigetköz legnagyobb összművészeti fesztiválján - tájékoztatta a szervező Flesch Károly Nonprofit Kft. az MTI-t.

A programsorozatot péntek délután a Gasztroplaccon a győri Sziporka Zenekar nyitja meg, amelyet Kuna Vali és Zenekara követ. Velük párhuzamosan a Vártó színpadon Találkozás egy régi szerelemmel címmel a régi táncdalfesztiválok hangulatát idézik meg, majd a Pál Utcai Fiúk és a Csaknekedkislany ad koncertet.

A Vár színpadon lép fel Geszti Péter, Kozma Orsi, Váczi Eszter és Behumi Dóri a Best of Geszti című produkcióval. A Gasztroplaccon pedig az A'la Carte zenekar zárja az első napot.

Másnap már reggel indulnak a programok: a belvárosban a Mesterségek utcájában a látogatók ízelítőt kaphatnak a régi mesterségekből, egyebek mellett a gyertyamártásból, halászháló-készítésből, a nemezelésből, a csigatészta-készítésből, a szíjgyártásból, a szappankészítésből vagy a cipósütésből.

A fesztivál helyszínein élő szobrokkal, mutatványosokkal és gólyalábasokkal is lehet majd találkozni. Délelőtt fellép a Mofém Fúvószenekar, majd a KL Színház marionettjátékával várják a gyerekeket.

Délre elkészül a Szigetköz legnagyobb halászleve, amelyet óriásbográcsban készítenek, közben Kosáry Judit és Sebestyén Tamás jóvoltából jó ebédhez szól majd a nóta.

A Gasztroplacc délután Sebő Lili és a MOM koncertjével nyit, majd az AveEva formáció mutatkozik be. A Gyerkőckertben estig óriás labirintus, kötél-akadálypálya, logikai játszóház, valamint arcfestés és csillámtetoválás is lesz.

A Vártó színpadon Halász Judit A vitéz kalóz, meg a nagymama című koncertjével várja a gyerekeket. Délután Dánielfy Gergő és az Utazók adnak koncertet, amelyet a Boban Markovic Orkestar fellépése követ.

Később a Vár színpadon a Tankcsapda ad koncertet, a produkciót 22:30 órától tűzijáték követi.
Az este további részében a Continental Show Band és Willcox zenél.

.