Több ezer diák dolgozott a nyáron - Ennyi volt idén az órabér

MTI

2022.10.21. 17:55

14-18 ezer diák dolgozott a nyáron.

A Meló-Diák több mint 1000 partnerénél 14-18 ezer diák dolgozott a nyáron; ebben az időszakban a diákszövetkezeten keresztül munkát vállaló fiataloknak 4,887 milliárd forint munkabért fizettek ki; a ledolgozott órák száma 3,234 millió volt, az átlag órabér meghaladta az 1500 forintot - közölte Kott Zoltán, a Meló-Diák Holding vezérigazgatója pénteken az MTI-vel.

Hozzátette, a munkalehetőségek ősszel is nyitva állnak, és a fiatalok élnek is velük. A Meló-Diák által 2021 végén készített felmérésben a válaszadók csaknem háromnegyede mondta azt, hogy szívesen dolgozik tanulás mellett. A mostani, bizonytalanabb helyzetben ez az arány már feltehetően magasabb; a kiadások - például az albérleti díjak - olyan ütemben emelkedtek, hogy valószínűleg egyre több az olyan főiskolás és egyetemista, aki rendszeres munkával egészíti ki bevételeit - mondta a vezérigazgató.

Mindezt alátámasztják a Meló-Diák adatai is, amelyek szerint az egy diákra eső ledolgozott órák száma szeptemberben megközelítette a júniusi szintet, és a partnercégek száma sem esett vissza jelentősen a nyári csúcsszezon elmúltával.     

Kott Zoltán úgy vélte, ezért is helyesebb, ha a diákmunkára egész éves lehetőségként tekintenek, amelyben a nyári hónapokban kiemelkedő mutatókról lehet beszámolni, de amely ősztől tavaszig ugyanúgy nyitva áll a fiatalok előtt.

Nagy fesztiválok már nincsenek, de a diákmunkások körében népszerű irodai vagy áruházi álláslehetőségekből ősszel sincs hiány. A bérek a rendkívül magas infláció miatt a gazdaság szinte valamennyi szegmensében emelkednek, a munkát vállaló diákok az év utolsó hónapjaiban is megtalálhatják számításukat. A Meló-Diáknál a szövetkezet több száz partnerének ajánlatai közül válogathatnak a diákok - ismertette Kott Zoltán.

.