Rövidpályás gyorskorcsolya vk - A harmadik állomás magyar erdményei

MTI

2022.12.10. 18:27

A magyar csapat múlt hónapban kihagyta a vk első két, észak-amerikai állomását.

A magyar vegyes váltó negyedik helyen végzett szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának Almatiban zajló harmadik állomásán.

A magyar négyes - Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Talabos Attila, Varnyú Alex összeállításban - könnyedén jutott tovább a pénteki negyeddöntőből Kanada mögött, mert a bolgár és a horvát csapat messze lemaradt a futamban. A szombat délelőtti elődöntőre három változtatás is volt a kvartettben, ugyanis Jászapáti mellett Kónya Zsófia, Nógrádi Bence és Tiborcz Dániel jutott lehetőséghez. A magyarok a dél-koreaiak mögött ezúttal is másodikként jutottak tovább úgy, hogy a kanadaiakat szabálytalanság miatt kizárta, az olaszokat pedig továbbjuttatta a zsűri.

Az ötcsapatos fináléban Tiborcz helyett ismét Nógrádi szerepelt. A magyarok a dél-koreai, a kínai és a belga négyes mögött negyedikként értek célba, azaz az olaszokat megelőzték.

Egyéniben az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang folyamatban lévő országváltása nyomán nem lehettek olyan vérmes reményei a magyar csapat tagjainak, mint az elmúlt években. A 1000 és 1500 méteren zajló küzdelmekben így a legjobb helyezés Sziliczei-Német Rebekához fűződik, aki a leghosszabb távon a kisdöntőben szerepelt, ott futamában harmadik lett, így összességében 11. helyen zárt. A másik számban Kónya Zsófia és Nógrádi Bence a negyeddöntőig jutott.

A 5000 méteres férfi és a 3000 méteres női váltó egyaránt sikerrel vette a pénteki negyeddöntőt, azonban szombaton mindkét staféta harmadik lett az elődöntős futamában, így vasárnap a kisdöntőben szerepelhet.

A magyar csapat múlt hónapban kihagyta a vk első két, észak-amerikai állomását. Almatiban vasárnap a két váltó fináléi mellett egyéniben 500 és 1500 méteren küzdenek az érmekért a versenyzők.

.