A Level 42 idén eljön a Paloznaki Jazzpiknikre

MTI

2023.02.07. 22:55

Augusztus elején tartják.

A korábbi évek kényszerű kétszeri lemondása után idén végre fellép a Level 42 a Paloznaki Jazzpikniken.

A legnagyobb sikereit a nyolcvanas években arató dzsessz-funk fúziós csapat az augusztus 5-i zárónapon ad koncertet - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A tizenegyedik alkalommal megszervezett fesztivál augusztus 3-től 5-ig tart a Balaton-felvidéken. Azt már korábban bejelentették, hogy augusztus 3-án Nik West és Rick Astley nyitja a Jazzpikniket. Augusztus 4-én a Dirty Loops és a Thievery Corporation zenél a a nagyszínpadon, augusztus 5-én pedig az Incognito és a Level 42 lép fel.

A Level 42 2020-ban és 2021-ben is a járvány miatti bizonytalanságokra, valamint az Egyesült Királyság szigorú ki- és beutazási korlátozásaira hivatkozva mondta le tervezett koncertjeinek nagy részét, köztük a Paloznaki Jazzpikniket.
Az 1979-ben alakult Level 42 első, másfél évtizedes aktív korszakában tíz stúdióalbumot készített, és olyan slágerek szerzője és előadója volt, mint a Lessons in Love, a Running in the Family, a Something About You vagy az It's Over. A csapat világszerte több mint 30 millió lemezt adott el.

A frontember Mark Kinget több amerikai és brit zenei szaklap a világ legjobb basszusgitárosának nevezte, a Level 42-t pedig éveken át a legjobb brit együttesnek választották. Az eredeti felállásban Mark King mellett Mike Lindup (billentyű, vokál), Boon Gould (gitár) és Phil Gould (dob) szerepelt együtt. A Level 42 számára az 1985 végén kiadott hatodik lemez, a World Machine hozta meg az áttörést, a sztárstátuszt a következő két korong - Running in the Family (1987), Staring at the Sun (1988) - tovább erősítette. Pályájuk csúcsát az 1987-es világkörüli turné jelentette, amely után a Gould testvérek kiléptek a csapatból, és session zenészként folytatták tovább.

Mark King 1994-től 2001-ig szüneteltette zenekarát. Az együttes 2006-ban újra lemezt készített - ez volt a Retroglide -, és ismét turnézni kezdett. A Level 42-ban Mark King és Mike Lindup mellett jelenleg Nathan King (gitár), Pete Ray Biggin (dob), Sean Freeman (szaxofon), Nichol Thomson (harsona) és Dan Carpenter (trombita) zenél.

.