Országosan 4-6 százalékos emelkedés várható a lakóingatlanok árában idén

MTI

2023.02.19. 14:45

A befektetői kereslet a tavalyi második félévben erős maradt, elsősorban a fővárosban.

Országosan a lakóingatlanok árának 4-6 százalékos emelkedése várható idén az év egészében, reálértéken azonban az árak csökkenésére számítanak a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank szakértői.

A használt és az újépítésű lakások árának dinamikája eltérően alakulhat 2023-ban az MTI-nek pénteken elküldött közlemény szerint. Az új lakások esetében a kivitelezési költségek magas szintje miatt nem várható árcsökkenés. A használt ingatlanok árának alakulásában típus szerint és területileg is elképzelhetők nagyobb különbségek. A korszerűtlenebb és nagyobb ingatlanok iránt sokkal kisebb érdeklődés mutatkozhat, a korszerűbb, kisebb ingatlanok viszont vevőre találhatnak.

Az év egészében a korábbiaknál jelentősen kevesebb adásvételi tranzakcióra lehet számítani, és amíg a hitelkamatok nem mérséklődnek, ez vélhetően így is marad - írják.

A közleményben felidézték, hogy a korábbi lakáspiaci lendület a tavalyi harmadik negyedévben megtört, a negyedik negyedévben pedig jelentősen visszaesett. A kereslet csökkenését mutatja, hogy a második negyedéves rekordösszeg után a háztartásoknak nyújtott lakáshitelek összege jelentősen visszaesett. A nyári hónapokban már nem érte el a havi 100 milliárd forintot, szeptemberben a 80 milliárd forintot sem, novemberben 50 milliárd forintnál is kevesebb volt a háztartásoknak nyújtott forint lakáshitelek összege, decemberben pedig alig haladta meg a 41 milliárd forintot.

A szakértők szerint idén visszafogottabb lehet a kereslet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) decemberi inflációs jelentése szerint a bruttó hazai termék 0,5-1,5 százalékos bővülése valószínűsíthető. Szintén hátráltató tényező a foglalkoztatottság várható csökkenése, továbbá az infláció idén is magas, 15-19,5 százalékos várható szintje. A lakossági reáljövedelmek 0,6-1,6 százalékkal csökkenhetnek 2023-ban, mindeközben a kamatszintek magasan maradnak. Támogatások továbbra is elérhetők a lakásvásárláshoz, bár a lakások elmúlt években végbement drágulása miatt kisebb segítséget jelentenek a korábbinál - összegezték a közleményben.

A befektetői kereslet a tavalyi második félévben erős maradt, elsősorban a fővárosban, ahol a befektetők aránya 40 százalék felett alakult 2022 utolsó három hónapjában. A lakásvásárlás a magas inflációs környezetben továbbra is vonzó befektetési lehetőség marad, de a jelenlegi helyzetben más eszköz is vonzóvá válhat a befektetők számára az elemzés szerint.

.