Kiszabadult a kennelből és a nyitott kapun át az utcára kijutva rátámadt egy kerékpározó nőre.
Vádat emeltek egy nő ellen, akinek kutyája kiszabadult a kennelből és a nyitott kapun át az utcára kijutva rátámadt egy kerékpározó nőre - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
A vádirat szerint a tázlári nő kerítéssel körülvett családi háza kertjében tartotta nagytestű kutyáját. Amikor tavaly szeptemberben otthonából távozott, nem csukta be az utcára nyíló kaput, így a kennelből kiszabaduló akita az utcán feldöntött egy kerékpárost, majd a földön fekvő nő "bal csuklóját leharapta", az alkarját pedig olyan mértékben roncsolta, hogy amputálni kellett. A harapás okozta nagyfokú vérveszteség miatt a sértett közvetett életveszélyes állapotba került.
A megvadult kutyát a szomszédok és az időközben hazaérkező tulajdonos fékezte meg.
Az ügyészség a kutya gazdáját gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja és próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza - áll a közleményben.