Forma–1, Magyar Nagydíj, Hungaroring, eredmények, Lando Norris, Oscar Piastri, McLaren, F1 2025, Leclerc, Verstappen, világbajnoki pontverseny, futamgyőzelem, F1 végeredmény, versenyösszefoglaló, pole pozíció, csapatpontverseny, Mogyoród. A F1 világbajnokság Hollandiában folytatódik.
Magyar Nagydíj 2025 – Norris nyert a Hungaroringen!
Lando Norris diadalmaskodott a 40. Forma–1-es Magyar Nagydíjon! A McLaren pilótája Piastri és Russell előtt ért célba a Hungaroringen. Részletes versenybeszámoló és a 2025-ös F1-világbajnokság aktuális állása itt!
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője megnyerte a 40. Forma–1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon, a Hungaroringen. A 25 éves pilóta pályafutása kilencedik, egyben idei ötödik futamgyőzelmét szerezte meg, amivel kilenc pontra csökkentette hátrányát az összetett éllovasával, Oscar Piastrival szemben, aki ezúttal másodikként zárt.
1. Lando Norris (McLaren)
2. Oscar Piastri (McLaren)
3. George Russell (Mercedes)
A pole pozícióból induló Charles Leclerc (Ferrari) csak negyedik lett.
A rajtnál Leclerc remekül jött el, míg Norris pozíciókat veszített, miután Russell és Alonso is megelőzte. Az első öt kör után az élmezőny sorrendje:
1. Leclerc
2. Piastri
3. Russell
4. Norris
5. Alonso
Közben a nyolcadik helyről rajtoló címvédő Max Verstappen (Red Bull) a hetedik helyre jött fel. A futam középső szakaszában sor került az első kerékcserékre: Piastri, majd Leclerc és Russell is a boxba hajtott.
Norris a csapatával egyeztetve egy egykiállásos stratégiát választott, és az élre állt. Leclerc azonban visszavette a vezetést, amikor Norris is kereket cserélt a 31. körben.
Leclerc második kiállása után jelentősen lassult, és Piastri könnyedén megelőzte. A Ferrari-pilóta kritizálta csapatát a rádióban, mondván, autója "vezethetetlen".
A győzelem innentől a két McLaren-pilóta között dőlt el. Bár Piastri megközelítette Norrist, végül nem tudta megelőzni. A McLaren megszerezte 200. futamgyőzelmét, Norris pedig első ízben nyert a Hungaroringen.
1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:35:21.231 óra
2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 0.698 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 21.916 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 42.560 mp h.
5. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 59.040 mp h.
6. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 1:06.169 perc h.
7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:08.174 p h.
8. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 1:09.451 p h.
9. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:12.645 p h.
10. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1 kör h.
11. Isack Hadjar (francia, RB) 1 kör h.
12. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1 kör h.
14. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1 kör h.
15. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1 kör h.
16. Esteban Ocon (francia, Haas) 1 kör h.
17. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 1 kör h.
18. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 1 kör h.
19. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1 kör h.
kiesett: Oliver Bearman (brit, Haas), műszaki hiba, 48. kör
pole pozíció: Leclerc
1. Piastri 284 pont
2. Norris 275
3. Verstappen 187
4. Russell 172
5. Leclerc 151
6. Hamilton 109
7. Antonelli 64
8. Albon 54
9. Hülkenberg 37
10. Ocon 27
11. Alonso 26
12. Stroll 26
13. Hadjar 22
14. Gasly 20
15. Lawson 20
16. Sainz 16
17. Bortoleto 14
18. Cunoda 10
19. Bearman 8
20. Colapinto 0
1. McLaren 559 pont
2. Ferrari 260
3. Mercedes 236
4. Red Bull 194
5. Williams 70
6. Aston Martin 52
7. Sauber 51
8. RB 45
9. Haas 35
10. Alpine 20
A világbajnokság augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik a hollandiai Zandvoortban!