Szeptember 1-jétől módosul több miniszter feladat- és hatásköre. A változások érintik a nemzetbiztonságot, a kiberbiztonságot, az egészségügyet és az óvodai nevelést is.
A kormányzati statútum módosítása szeptember 1-jétől pontosítja a miniszterek feladatait és az államigazgatási szervek irányítását. Tanács Zoltánhoz kerül a kiberbiztonság és több mesterségesintelligencia-ügy, miközben változnak a nemzetbiztonsági, egészségügyi, gyermekjogi és korai nevelési feladatkörök is.
A nemzetbiztonsági, a védelmi és biztonsági feladatokat, a kiberbiztonság kérdését, valamint egyebek mellett az egészségügyet és a korai nevelést is érintik a az egyes miniszterek feladat- és hatásköreit érintő változások - derül ki a kormányzati kommunikáció keddi közleményéből, amelyet azt követően küldtek az MTI-nek, hogy a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent a kormányzati statútum módosítása.
Az egyes miniszterek feladat- és hatásköreit pontosító módosítások döntő többsége szeptember 1-jén lép hatályba.
A változtatás pontosítja a nemzetbiztonsági, védelmi és biztonsági feladatok rendszerét. A Nemzeti Információs Központ és a Védelmi Igazgatási Hivatal szervezeti irányítását Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter látja el, a többi polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálat irányítása változatlanul több tárca között oszlik meg - közölték.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Pósfai Gábor belügyminiszterhez, az Információs Hivatal Orbán Anita külügyminiszterhez, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat pedig Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterhez tartozik.
Azt is írták, hogy a sajtóban megjelent hírekkel szemben a módosítás nem rendeli a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a teljes nemzetbiztonsági és védelmi rendszer irányítását, mert ezen területek összkormányzati koordinációját továbbra is Tóth Péter, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója látja el. A statútum kifejezetten rögzíti, hogy a főtanácsadó biztosítja a védelmi és biztonsági tevékenységekkel összefüggő, a kormány felelősségébe tartozó feladatok összkormányzati koordinációját és koordinálja a NATO Reziliencia Bizottság szerveivel való kapcsolattartást.
Arra is kitért, hogy Ruff Bálint feladatai között hangsúlyosabbá válik a közigazgatási minőség- és személyzetpolitika, a közszolgálati életpályával összefüggő feladatok, valamint a társadalompolitikai és kormányzati koordináció.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszterhez kerül egyebek között a kiberbiztonság, a nemzeti adatvagyon-gazdálkodás és a mesterséges intelligencia több kormányzati feladata.
Az egészségügyi tárca esetében egyértelműbbé válik az egészségügyi intézményrendszer, a népegészségügy és az egészségbiztosítás irányítása, míg Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter feladatai kiegészülnek egyebek között a kora gyermekkori intervenció egységes irányításával és az óvodai nevelés rendszerével kapcsolatos felelősséggel - folytatta a felsorolást. Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter feladatköre pedig a gyermekjogi politikával is kiegészül.
A közlemény szerint a statútum egyértelmű keretek között rögzíti a kormány kabinetjeinek működését. A stratégiai kabinet, a gazdasági és költségvetési kabinet, a fejlesztési kabinet és a védelmi kabinet saját szakterületén ügydöntő jogkörrel működik. A fejlesztési kabinethez tartoznak egyebek között az állami beruházásokkal, az uniós források hazahozatalával és felhasználásával, a közlekedéssel, a lakáspolitikával, a közbeszerzésekkel, a terület- és vidékfejlesztéssel kapcsolatos ügyek - közölte.
A módosítás a védelmi kabinet szerepét is megerősíti. A kabinet ügydöntő jogköre kiterjed többek között a honvédelemre, a közbiztonságra, a terrorizmus elleni küzdelemre, a kiberbiztonságra, a polgári hírszerzés és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítására, valamint a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolására - közölték.
Azt írták: a változtatások egyértelműsítik az államigazgatási szervek irányítását és megerősítik a kormányzati döntéshozatal rendszerét.
A változtatások célja, hogy a kormányzat egyértelmű felelősségi viszonyokkal, kevesebb párhuzamossággal és gyorsabb döntéshozatallal működjön.