Parndorfi Outlet falu: nem csökkenő vásárlói lelkesedés (képsorozattal)

2010.10.27. 10:27

A hivatalosan Designer Outlet Parndorf nevezetű hely mindenesetre legalább kétszer akkorára nőtt, mint amikor utoljára láttuk, egyik végében épült egy Galerien nevű plázaszerű valami is, és a daruk még most is javában dolgoznak a területen.

Ausztria, Parndorf outlet

De a hely fura jellege megmaradt.

Ausztria, Parndorf outlet

A 37 ezer négyzetméter alapterületű, több utcából álló bevásárló-paradicsom első látásra egy takaros kis osztrák falunak tűnik Csak közelről látjuk, hogy mindez csak álca, a színes falak, homlokzatok, sőt még a templomszerű építmények is boltokat rejtenek, a boltívek, oszlopok között kanyargó utcákat pedig üvegablakokkal zárt hellyé lehet alakítani, ha éppen hideg van.

Ausztria, Parndorf outlet

Jelenleg összesen 150 üzlet van itt, körülbelül 600 márkát árulnak. Merthogy itt a márka az egyik kulcsszó.

Ausztria, Parndorf outlet

A vásárló hiába is keresne „egyszerű” boltokat, itt bizony szigorúan csak márkaboltokat talál, azok közöl is a nagyon jól vagy csak szimplán jól csengő nevűket. Sokak közülük egyelőre nem is találhatók Magyarországon: megvárják, amíg lesz rá pénzünk. (Kíváncsiak lennénk rá, ők mikorra teszik ezt az időpontot.)

Ausztria, Parndorf outlet

Mindezen a kissé sznob alaphelyzeten tompít némileg a második kulcsszó, az árengedmény. Az outlet lényege ugyanis az, hogy a presztízsmárkák a kimenő modellektől jelentős árengedmény keretében vállnak meg. Kompromisszumként el kell viselni, hogy nem mindenből van minden szín, fazon és méret, és az üzletek belseje is fakóbban csillog, mint mondjuk a Kartner Strasse.

Ausztria, Parndorf outlet

Ezek az üzletek jól ötvözik a minden vásárlóban benne rejlő vadászösztön és a – nálunk egyelőre csak egy rétegre jellemző - márkarajongás kínálta üzletei lehetőségeket.

Ausztria, Parndorf outlet

A termékekre jellemzően 30-50-70 százalék árengedmény van, ám – mivel jellemzően drága márkákról van szó - így sem olcsók.

Ausztria, Parndorf outlet

Ez konkrétan azt jelenti, ha egy Gabor cipő eredeti ára 50 ezer forint, itt viszont kis szerencsével már 25 ezerért megkapjuk. Van, akit ez lelkesít, van, akit kevésbé. (Néhány további ár: S’ Oliver kötött női ruha 22 euró, Lindt csokoládédesszert 10 euró, Mexx-blézer 60 euró, Mexx-kabát 150 euró.)

Ausztria, Parndorf outlet

Trendnek látszik az is, hogy a parndorfi üzletek egyre kevésbé puritánok és egyre jobban hasonlítanak az „igazi” márkaboltokhoz, olykor a forgalmazott termékekben és az árszintekben is mintha átfedés lenne.

Véleményünk mindenesetre ugyanaz: A parndorfi outlet nem turkáló, és még csak nem is olcsó hely. Azoknak ajánlott, akik - ha tompított mértékben is, de - hajlandók pénzt áldozni a minőségért és a presztízsért.

.