Pónit kaptak ajándékba az autista otthon lakói Szombathelyen

2010.12.06. 17:50

Gesztenye névre hallgat az a póni, amelyet hétfőn adtak át egy szombathelyi autista otthon, a Holnap Háza lakóinak.

Nádorné Vörös Ibolya, a lakóotthont működtető Esőemberke Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, egy vállalkozótól, a szarvaskendi Szabó-tanya tulajdonosától kapták a felajánlást, amit örömmel fogadtak.

Gesztenye egyenlőre csak látogatóba érkezett az otthon lakóihoz, hiszen istállóját tavasszal még fel kell majd építeni, de a fiatalok már most is nagy szeretettel viseltetnek iránta.

Nádorné Vörös Ibolya szerint az állatokhoz való kötődés, a róluk való napi gondoskodás segítségére lehet az autizmusban szenvedő fiataloknak, javíthat állapotukon.

 

.