Az AGORA Savaria márciusi programajánlója (2015. március 2-28.)

2015.03.05. 09:42

Színes programok, kicsiknek és nagyoknak.

március 2-17.

AGORA – Gyermekek Háza

SZENT MIHÁLYTÓL PÉTER PÁLIG

Óvodás és 1. osztályos csoportoknak szóló néprajzi sorozat falusi munkákról, eszközökről, kézműves mesterek műhelyeiről és a hozzájuk kapcsolódó szokásokról, hagyományokról, ahol a kézművesség mellett játékkal és énekkel várjuk az apróságokat.

A foglalkozások időpontja hétköznap délelőtt és délután – előzetes bejelentkezés alapján, időtartama 60-90 perc.

A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum „Szekerembe kereket…” – közlekedés, szállítás a vasi falvakban című kiállításához kapcsolódó foglalkozások a Néprajzi Hetek rendezvénysorozat keretében.

A sorozat 3. foglalkozásának választható témái:

- ostorkészítés;

- gyékénylovacska készítése;

- liszteszsák varrása;

- kerek perec sütése.

Részvételi díj: 250 Ft/fő

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 2-17.

AGORA – Gyermekek Háza

MATÉRIA

Kézműves sorozat 2-8. osztályosoknak.

Kézműves műhelyek és mesterségek, valamint különböző természetes anyagok és kézműves fortélyok világába hívjuk az érdeklődőket. Egy-egy a régmúltban gyökerező mesterséggel, már évszázadok óta használatos anyagokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek. Az adott témához kapcsolódó eszközökön, tárgyakon és hasznos ismereteken túl mindenki saját kézműves tárgyát is elkészítheti.

A foglalkozások időpontja hétköznap délelőtt és délután – előzetes bejelentkezés alapján, időtartama 60-90 perc.

A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum „Szekerembe kereket… Közlekedés, szállítás a vasi falvakban”című kiállításához kapcsolódó foglalkozások a Néprajzi Hetek rendezvénysorozat keretében.

A sorozat 3. foglalkozásának választható témái:

- ostorkészítés;

- gyékénylovacska készítése;

- liszteszsák varrása;

- kerek perec sütése.

Részvételi díj: 250 Ft/fő

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 3-13.

AGORA – Gyermekek Háza

„BOKRÉTA”

Nemzeti ünnepünkhöz kötődő kézműves foglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak.

A foglalkozások időpontja hétköznap délelőtt és délután – előzetes bejelentkezés alapján, időtartama 60-90 perc.

Választható foglalkozások:

- zokni paripa;

- kisdob;

- fakard vagy gyöngyös bokréta;

- kokárda zsinórral;

- Kossuth-kifli sütése.

Részvételi díj: 300 Ft/fő

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 4. szerda 12.00

KEGYELETI MEGEMLÉKEZÉS SZOMBATHELY BOMBÁZÁSÁNAK 70. ÉVFORDULÓJÁN

Program:

12.00 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi téri épülete

* Ünnepi megemlékezés az épület falán elhelyezett emléktáblánál

Emlékbeszédet mond: Dr. Schöpflin György történész, politológus, egyetemi tanár, európai parlamenti képviselő

* Az emlékezés gyertyáinak elhelyezése

* Az emlékezők közös sétája a Ferences templom – Assisi Szent Ferenc Kollégiumhoz

13.00 Ferences templom – Assisi Szent Ferenc Kollégium

* Ünnepi megemlékezés a kollégium falán elhelyezett A bombatámadás áldozatainak domborműnél

* Ökumenikus szertartás

* Az emlékezés gyertyáinak elhelyezése

14.00 Jáki úti temető

* Emléktábla-avatás az áldozatok emlékére

* Avatóbeszédet mond: dr. Puskás Tivadar polgármester

17.00 Székesegyház

* Püspöki szentmise

Főcelebráns és szentbeszédet mond: dr. Veres András megyéspüspök

* A szentmisét követően A Szombathelyi Székesegyház bombázása és újjáépítése című könyv bemutatására, majd az oratóriumban az emlékhely megáldására és megnyitására kerül sor.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 6. péntek 10.00

Thököly utcai buszmegálló (Olad felé induló járat)

A SZOMBATHELYI NŐK

Kiállításmegnyitó a 30Y Kult-Tour-Buszon a Nőnap alkalmából.

A kiállítás szombathelyi fotósok képeiből készült.

Lehet nézegetni a képeket. Nők között, a buszon, nőkről, nemcsak nőknek. A nő mosolyog, elvarázsol, dolgozik, sportol, anya és lány, asszony és nagymama. Néha csak a kontúrjai látszanak, néha csak a kezét figyeljük, néha csak a tekintete ragad meg. Télen a hóban sétálunk velük, tavasszal várjuk az első hóvirágot, nyáron olyanok, mint a napfény, ősszel belefúj a hajukba a Fő téri szél…

Szombathelyi nők. Mindennap találkozunk velük. Nőnapon még figyelünk is rájuk. Szeretik a bókot és a virágot. Van, aki szereti, ha fényképezik, van, aki nem. Mi örülünk, ha látjuk őket. A buszon, fotón, a mindennapokban, otthon és a munkahelyen.

És most viszünk nekik virágot, és nézegetjük a képeket.

Mozgó kiállítás a 30Y-os buszon. Nőkről, nemcsak nőknek.

Megtekinthető március 6-tól egy hónapig.

A kiállítást megnyitja: Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 7. szombat 9.00-12.00

AGORA – Gyermekek Háza

KÉZMŰVES KUCKÓ

Május végéig szombat délelőttönként újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat – legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy.

Téma: Virágok nőnapra

Részvételi díj: 400 Ft/fő

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 7. szombat 15.30

MMIK Nagyterem

MAZSOLA és TÁDÉ – zenés bábjáték

Jegyek elővételben az MMIK-ban válthatók: Szombathely, Ady tér 5., Tel.: 0620/5029351

Jegyár gyermeknek és felnőttnek egyaránt 1400 Ft.

Az előadás időtartama 60 perc.

Előadja az Ametist Bábszínház

Művészeti vezető: Niklesz Ildikó

Az előadást bábszínpadra írta és rendezte: Szívós Károly (Blattner-díjas)

Bábokat tervezte: Bródy Vera Zene: Pivarnyik László

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 10. kedd 14.30

AGORA – Gyermekek Háza

VILÁGJÁRÓK

Előadássorozat élménybeszámolókkal egzotikus országokról, az ott élő emberek életmódjáról, földrajzi és biológiai érdekességekről. „Világot látott” emberek diaképes, projektoros bemutatkozása.

Skandinávia végvidékein – Dr. Vig Károly előadása

„Skandinávia északi területein az ember gyakran érezheti magát sebezhető, parányi lénynek a gleccserek vájta hatalmas fjordok között, a jégcsiszolta gránitmezőkön kóborolva, vagy az égbe emelkedő hófedte csúcsokra tekintve. Ugyanakkor ez a terület megannyi apró szépséget is rejteget, egy-egy kő árnyékában megbújó kicsiny virágot, mohákat, színes zuzmókat, különféle rovarokat, vagy egy földre épített madárfészket, melyben szemünk láttára lesz a tojásból fióka, majd cseperednek fel a madarak. A gyorsan jövő tavasz és a röpke nyár minden élőlénynek megadja azt a rövidre szabott időt, hogy a hosszú, fél évig tartó éjszaka beköszönte előtt befejezze életciklusát. Szemünk előtt pörög le – mintegy gyorsított felvétel – három évszak minden varázsa. Nem lehet véletlen, hogy számos hazánkfiát csábította az elmúlt századokban is Észak csodás világa. Nyomukba eredve járjuk be Norvégia és Svédország érintetlen tájait.” /Dr. Vig Károly/

A rendezvényen való részvétel ingyenes.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 12. csütörtök 18.00

MMIK Nagyterem

POKOLI TÖRTÉNETEK – ANGYALI TÖRTÉNETEK, AVAGY KÉT ÓRA ALATT A FÖLD KÖRÜL VUJITY TVRTKO-VAL

Ismerje meg a világ legmulatságosabb diktatúráját, Csernobil valóságát, Fekete- Afrika misztikumát, Észak-Korea hétpecsétes titkait, a világ legerősebb emberét, az ölelés hatalmát. Egy lebilincselően kalandos este Tvrtkoval, amit soha nem fog elfelejteni! És sokkal erősebb lesz a végén!

Jegyár:

* elővételben február 28-ig: 1500 Ft

* március 1-től: 1700 Ft

* Szent Márton Kártyával: 1445 Ft

Jegyvásárlás: MMIK (Szombathely, Ady tér 5.,), Tel.: 0620/502-9351; E-mail: jegyiroda@agora-savaria.hu

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 13. péntek 21.00

MMIK Aula

BOGGIE-KONCERT

Csemer Boglárka, BOGGIE, fiatal dalszerző és énekesnő kisgyermek korától az éneklés és a zene megszállottja. Komolyzenei tanulmányai után a Kőbányai Jazz Stúdió ének szakán tanult. Ezután találkozott azóta állandósult zongoristájával és szerzőtársával, Sebestyén Áronnal, akivel egyik első közös szerzeményüket, a Japánkert című dalt a Magyar Jazzszövetség különdíjjal jutalmazta. Francia és a magyar nyelven is elkészült első videóklipje, a Parfüm/Nouveau Parfum, hozta meg számára a világhírnevet.

Zenekarának további tagjai: Sebestyén Áron – zongora, Simkó-Várnagy Mihály – elektromos cselló, Szabó Tamás – dob

Jegyár (elővételben és a helyszínen): 1800 Ft

Jegyvásárlás: MMIK (Szombathely, Ady tér 5.) Tel.: 0620/502-9351; E-mail: jegyiroda@agora-savaria pont hu.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 14. szombat 9.00-12.00

AGORA – Gyermekek Háza

KÉZMŰVES KUCKÓ

Téma: Kokárda és bokréta készítése

Részvételi díj: 400 Ft/fő

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 14. szombat 17.30

NYME-SEK Zenei Intézeti Tanszék

„VAS MEGYÉBE VERBUVÁLNAK”

A táncházsorozat fontos állomásához érkeztünk márciusban, hiszen szűkebb hazánk, Vas megye hagyományvilága jelenik meg az este folyamán. A március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódva a vas megyei verbunkhagyományok elevenednek meg. 17.30 Gyermektáncház és kézműves foglalkozás Táncházvezető: Gergácz Gábor és Kővári Réka Belépő: 400 Ft/gyermek; több gyermek esetén 300 Ft/ gyermek 19.00 Táncház vas megyei verbunktáncokkal Táncházvezető: Gergácz Gábor (Fülöp Ferenc – díjas) és Keszey Kinga, a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagjai, a NYME – SEK Szökős Néptáncegyüttes szólistái és egyben hiteles őrzői és tolmácsolói Vas megye tánchagyományának. Belépődíj: 700 Ft Zene: Horváth Attila és barátai Házigazda: NYME – SEK Szökős Néptáncegyüttes

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 15. vasárnap

VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 167. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

MÁRCIUS 14. szombat

10.00–15.00 Vasi Skanzen

Ünnepi műsor

Előadják: a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola diákjai

Ünnepi beszédet mond: Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere

Huszártoborzó gyerekeknek, felnőtteknek, családi programok

Ismerkedés a huszártábor életével, lovashuszár-bemutatók, népzenei és táncos programok, huszárvirtus-vetélkedők, Kossuth-nóta verseny

MÁRCIUS 15. vasárnap

Városi ünnepség az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója tiszteletére

9.00 Felvonulás lovasok, zenészek és táncosok felvezetésével

Útvonal: Gagarin utca – Magyar László utca – Brutschner József utca – Ady Endre tér – Petőfi Sándor utca – Paragvári utca – Deák Ferenc utca – Március 15. tér

9.30 Ady tér – Petőfi szobor

Petőfi Sándor szobrának koszorúzása

10.00 Március 15. tér

Országzászló felvonása katonai tiszteletadással

Ünnepi műsor

Előadják: a Neumann János Általános iskola diákjai

10.30 Átvonulás a Király utcán és a Széll Kálmán utcán keresztül a Savaria Múzeum parkjához

10.45 Savaria Múzeum parkja

Ünnepi műsor

Előadják:

Boglya Népzenei Együttes

Pilvax zenekar: Horváth Maggie – ének, Peltzer Géza – orgona, Svertsits Tamás – zongora, Berta Zoltán – basszusgitár, Radics Igor – dob, Domby Bertalan – szólógitár

Lehőcz Zsuzsa, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Takács Dániel

Ungaresca Táncegyüttes

Ünnepi beszédet mond: Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter

Szombathely Diákpolgármesterének beiktatása

Dr. Horváth Boldizsár szobrának koszorúzása

12.30 AGORA – Savaria Filmszínház

V. Szombathelyi Sajtófotó-kiállítás

A kiállítást megnyitja Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere

A sajtófotó-kiállítás március 31-éig tekinthető meg az AGORA – Savaria Filmszínház aulájában.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Közreműködnek:

Boglya Népzenei Együttes

Pilvax zenekar

Lehőcz Zsuzsa, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Takács Dániel

Ungaresca Táncegyüttes

Neumann János Általános Iskola diákjai

Reményik Sándor Általános Iskola és Művészeti Iskola

Klapka György Lovas Polgárőr és

Hagyományőrző Egyesület 11-es Huszár Tagozata

NYME – SEK Szökős Néptáncegyüttes

Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred díszalegysége

Prikazovics Ferenc

Szombathelyi Polgárőrség

Szombathely Város Fúvószenekara

és az ünnepi menethez csatlakozó lovasok, zenészek, táncosok

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 18. és 19. szerda-csütörtök

AGORA GYERMEK MŰVÉSZETI FESZTIVÁL 2015

Előadó-művészeti bemutatók szombathelyi és Vas megyei diákok és amatőr művészeti csoportok részére.

A bemutatók időpontja:

* március 18. 9.00-12.00 óra és 14.00-18.00 óra – kisiskolások művészeti fesztiválja

* március 19. 9.00-12.00 óra és 14.00-18.00 óra – felső tagozatosok és középiskolások művészeti fesztiválja

Szombathely és kistérsége általános iskolásai számára meghirdetett kategóriák:

* versmondás,

* mese-, prózamondás,

* népdaléneklés,

* népi hangszer,

* mai dal éneklés (könnyűzenei slágerek, pop, rock, musical dalok…),

* modern- és kortárs tánc (show tánc, jazzbalett, jazztánc, hip-hop, diszkótánc, break, electric boogie, mazsorett…),

* egyéb kategória (pantomim, bűvészet, akrobatika…).

Vas megye általános iskolásai és középiskolásai számára meghirdetett kategóriák:

* mai dal éneklés (könnyűzenei slágerek, pop, rock, musical dalok…),

* modern- és kortárs tánc (show tánc, jazzbalett, jazztánc, hip-hop, diszkótánc, break, electric boogie, mazsorett…),

* egyéb kategória (pantomim, bűvészet, akrobatika…).

Helyszín: MMIK – Szombathely, Ady tér 5.

Jelentkezési határidő: 2015. március 2.

A nevezéseket írásban – a jelentkezési lap kitöltésével – várjuk! Jelentkezési lap beszerezhető az AGORA – Gyermekek Házában és az iskolákban, letölthető az www.agorasavaria.hu honlapról.

Szervezési és levelezési cím, elérhetőség, információ:

AGORA – Gyermekek Háza * 9700 Szombathely, Jászai Mari utca 4. * Telefon: 512-370 * e-mail: katonane.maria@agora-savaria.hu

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 20. péntek 10.00

Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ – Csillagvizsgáló

FOGYATKOZÁSOK ÉS A TÖRTÉNELMI KRONOLÓGIA

Csillagászati előadássorozat a természettudomány iránt érdeklődő felső tagozatos diákoknak, felnőtteknek.

4. előadás: Részleges Napfogyatkozás megfigyelése

(Csak jó idő esetén.)

Előadó: Dr. Péntek Kálmán, NYME TTK, a GAE elnöke és Mitre Zoltán

A programon való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges!

A rendezvényen való részvétel ingyenes.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 20. – április 1.

AGORA – Gyermekek Háza

„ROZMARING” HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS

A tavaszi ünnepkörhöz fűződő szokások felelevenítése közben húsvéti kézműves tárgyak készítésével ismerkedhetnek meg az óvodás és iskolás csoportok.

A foglalkozások időpontja hétköznap délelőtt és délután – előzetes bejelentkezés alapján, időtartama 60-90 perc.

Választható foglalkozások:

- hagyományos hímes tojás írása és tojástartó készítése;

- cukorkával töltött posztócsibe;

- tojásfejű kalácsbaba sütése;

- nyuszifül és farkinca;

- nyuszifészek készítése.

Részvételi díj: 300 Ft/fő

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 21. szombat 9.00-12.00

AGORA – Gyermekek Háza

KÉZMŰVES KUCKÓ

Téma: Virágcserép tündér

Részvételi díj: 400 Ft/fő

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 21. szombat 21.00

AGORA – Savaria Filmszínház

VAD FRUTTIK

Bármit lehetne írni, de ennyi bőven elég: Vad Fruttik-koncert Szombathelyen! Nem szabad kihagyni!

Kapunyitás: 21.00

Koncertkezdés: 22.00

Jegyek: 1800 Ft (elővételben), 2200 Ft (helyszínen)

Jegyelővétel: MMIK (Szombathely, Ady tér 5.), Tel.: 0620/502-9351, E-mail: jegyiroda@agora-savaria.hu

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 23. hétfő 19.00

OLAD – Tornacsarnok

DUMASZÍNHÁZ

A Dumaszínház exkluzív nagytermes műsora, sok-sok szereplővel! Figyelem csak 600 ülőhely!

Fellépők: Kiss Ádám, Aranyosi Péter, Ganxsta Zolee és sokan mások

Jegyár: 3500 Ft

Információ és jegyvásárlás: MMIK (Szombathely, Ady tér 5.), Tel.: 0620/502-9351, E-mail: jegyiroda@agora-savaria.hu

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 23. – április 1.

AGORA – Gyermekek Háza

TERMÉSZET KINCSEI

Ismerkedés az ásványokkal, kövületekkel – mini túra a vasszécsenyi Ásványmúzeum és Földtani Bemutatóterembe

Tanulmányi túra a természet iránt érdeklődő csoportok, osztályok részére, hétköznap délutánonként és szombat délelőttönként, előzetes bejelentkezés alapján. A programon játékos és interaktív módon ismerkedhetnek meg a résztvevők a Föld mélyének titkaival és szépségeivel.

A foglalkozások időtartama (utazással együtt) kb. két óra, hétköznap délután 14.00-16.00 óra között, szombaton délelőtt igény szerint, minimum részvételi létszám: 20 fő.

A jelentkezéseket folyamatosan várjuk – az utazás előtt minimum egy héttel.

Részvételi díj: 750 Ft/fő

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 27. szombat 22.00

AGORA – Savaria Filmszínház

MARLEY 70

Emlékkoncert Bob Marley 70. születésnapja előtt tisztelegve a Soulution zenekar és néhány meglepetésvendég közreműködésével.

Kapunyitás: 21.30

Koncert: 22.00

Jegyek: 1000 Ft (elővételben és a helyszínen)

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

március 28. szombat 9.00-12.00

AGORA – Gyermekek Háza

KÉZMŰVES KUCKÓ

Téma: Húsvéti díszek

Részvételi díj: 400 Ft/fő

 

KIÁLLÍTÁSOK AZ AGORA – GYERMEKEK HÁZÁBAN

Megtekinthetők: hétköznap 8.00-17.00, szombaton 9.00-12.00 óráig.

március 9-28.

AGORA – Gyermekek Háza

OVIS TÁRLAT

Kiállítás óvodák, óvodás csoportok képzőművészeti munkáiból:

bemutatkozik a Gazdag Erzsi Óvoda Pillangó csoportja.

március 2-21. „SZEKEREMBE KEREKET...” – KÖZLEKEDÉS, SZÁLLÍTÁS A VASI FALVAKBAN

AGORA – Gyermekek Háza

- néprajzi kiállítás a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményéből a Néprajzi Hetek programsorozat keretében.

március 24. – április 4. KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG GYERMEK SZEMMEL

Kiállítás a Vas Megyei Balesetmegelőzési Bizottság pályázatára beérkezett anyagokból.

Megnyitó: március 24. 10.30 óra

AGORA – Gyermekek Háza

„REPÜLÉSTÖRTÉNET MAKETTEKEN”

AGORA – Gyermekek Háza

Állandó kiállítás Nyilasi László hagyatéki anyagából.

MEZŐKÖVESD ÉS FELSŐ TISZA VIDÉKE NÉPVISELETE

AGORA – Gyermekek Háza

Kamara kiállítás a JUÁR Képes-levelezőlap Múzeum (Hegyfalu) anyagából.

 

ÁPRILISI ELŐZETES

április 11. szombat 18:00

MMIK Nagyterem

CEFRE PALOTA – BÖDŐCS TIBOR ÖNÁLLÓ ESTJE

Bödőcs Tibor a kortárs humor egyik legfontosabb és egyben legnépszerűbb szereplője. A műfaj, amit űz, a "stand-up comedy", azaz kiállni egy színpadra egyedül, majd beszélni, úgy, hogy közben nem csak a közönség reagál a poénokra, hanem mindez visszafelé is működik. Aki hallotta már élőben őt, tudja, hogy több helyről is merít. Humorforrás számára a hely, ahol felnőtt, mindaz, amit megél, de ugyanígy a közélet, a kultúra is terítékre kerül, ahogy több abszurd és szórakoztató egyházi élményt elmondott már a színpadon. Bödőcs Tiborral önálló fellépésein találkozhatunk szerte az országban, de állandó fellépő a Magyar Rádió és több televízióadó műsoraiban. Kétszer nyerte el eddig a Bon-bon-díjat, valamint megkapta a Karinthy-gyűrűt is.

Jegyár: 2900 Ft

Jegyvásárlás: MMIK (Szombathely, Ady tér 5.), Tel.: 0620/502-9351; E-mail: jegyiroda@agora-savaria.hu

április 25. szombat 16:00

MMIK Nagyterem

PALYA BEA: ALTATOK

Családi gyerekkoncert

Dalok, versek Álomország kapujában és azon túl

„Kérdezték tőlem, ez vajon gyereklemez-e. Hát, annyira, amennyire az Álom-álom, kitalálom.

Leginkább azt írnám rá, hogy 0-99 éves korig. Merthogy ez leginkább családi lemez. Vannak “felnőttesebb” és “gyerekesebb” dalok, ám én azt gondolom, hogy a kicsik – és a nagyok is – majd egyben befogadják ezt az anyagot, és majd az a lelkükben, fülükben megtalálja a maga helyét… Ezek az énekek a lélek belső tájaira is elvezetnek minket, hiszen nemcsak az altatás aktusáról van szó, hanem általában az intimitásról, a gyengédségről, amely mindenki számára alapkérdés. Énekelve ezeket a dalokat koncerten, azt láttam, egyre több a kicsorduló könny…

Palya Bea – ének

Gerzson János – hangszerek

Jegyár: 1800 Ft

Jegyvásárlás: MMIK (Szombathely, Ady tér 5.), Tel.: 0620/502-9351; E-mail:

.