2013-as őszi és téli nagyprogramok Szombathelyen

2013.10.10. 15:29

Ákos, Presser, Quimby, Tankcsapda, Magna Cum Laude, Korda György, Kiscsillag, Republik 67 és sok más.



Puskás Tivadar polgármester is megjelent azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, melyen az Agora munkatárasai – Parais István igazgató, Prieger Szabolcs igazgató-helyettes, Mayer Rudolf és Kiss Andrea szakági vezetők – számoltak b a szombathelyi kulturális központ őszi és téli nagyrendezvényeiről.

Parais István, Puskás Tivadar, Prieger Szabolcs
Parais István, Puskás Tivadar, Prieger Szabolcs

A polgármester arra emlékeztetett, hogy két intézmény is kerek születésnapot ünnepel: a Savaria mozi éppen 40, a Sportház éppen 50 éves, míg az intézményvezetők a programok sokféleségére hívták fel a figyelmet.

A sajtótájékoztató érdekessége volt, hogy abba a Skype segítségével élőben bekapcsolódott a Quimby-frontember Varga Livius is, hogy és a zenekar klubok felé fordulásáról  és a személyes szombathely élményeiről beszéljen.

Varga Livius bejelentkezik
Varga Lívius bejelentkezik


Mind a Gyermekek Háza, mind a mozi programkínálatában jelentős változások lesznek, melyekről majd részletesen szólunk.

Az alábbi programok nem tartalmazzák a november 5-15. között zajló Szent Márton Ünnepség eseményeit, melyekről majd külön sajtótájékoztató keretében számolnak be az Agora munkatársai.



Szombathelyi nagyprogramok az Agora szervezésében:
2013. őszt-tél
 
október 11. péntek 21.00
 AGORA – Savaria Filmszínház
EURÓPA KIADÓ koncert
Vendég a SOULWAVE zenekar
Több mint 20 év után új lemezzel jelentkezik a ’80-as évek legendás magyar underground zenekara, az Európa Kiadó. A banda egy igazi nosztalgia koncerttel vár mindenkit, ahol az új anyagról is ízelítőt kaphat a nagyérdemű.
Talán senkinek nem kell bemutatni az 1981-ben, a kultikus URH romjain alakult Európa Kiadó zenekart, akik elindulásuk után rövid idő alatt az alternatív szcéna meghatározó együttese lettek, majd később a magyar underground valódi ikonjává váltak. A zenekar 1994-től szüneteltette működését, majd 2004-től már elszórtan ismét adtak koncerteket, de kizárólag a ’80-as, ’90-es évek szerzeményeiből álló repertoárral. Idén azonban néhány tagcsere után a zenekar újra aktivizálta magát, olyannyira, hogy ebben a felállásban - 1992 óta először - egy vadonatúj album munkálatainak is nekikezdtek. A készülő, „Annak is kell” című anyagról több dalt is elhoz majd a moziba a csapat október 11-én, péntek este 21 órai kezdettel.
 
október 12. szombat 17.30  
 AGORA – Művelődési és Sportház
TANKCSAPDA, DEPRESSZIÓ, ROAD, KOWALSKY MEG A VEGA koncert
Október elején országjáró közös turnéra indult a Road és a Kowalsky meg a Vega. Jó hír, hogy Szombathely a második állomás. Az meg még ennél is kellemesebb infó, hogy nem csak ők érkeznek az Agora-MSH-ba, hanem a Tankcsapda és a Depresszió is. A fesztiválon több jubileum is ad okot az ünneplésre: a Tankcsapda húsz, a Depresszió tízéves idén.
Lukácsék Amszterdamban és Brüsszelben léptek színpadra a minap, mindenhol a Rockmafia Debrecen című, új, tavaly novemberben megjelent lemezt népszerűsítették. Illik ez alkalomból megjelenni, egy jót zúzni, arénahangulatot teremteni az egészestés fesztiválon. A négyes rock kombó hosszútávú élményt garantál.


október 19. szombat 19.00  
 AGORA – Művelődési és Sportház
TÁNCDALFESZTIVÁL
A műsorban elhangzanak a 60-as ,70-es, 80-as évek legnépszerűbb slágerei, melyek visszaidézik a legendás táncdalfesztiválok hangulatát. Az élőzenét szolgáltató Abrakazabra Zenakar Magyarország egyik legsikeresebb party-zenekara, a legelismertebb előadókat kíséri koncertjeiken.
Közreműködnek:Aradszky László, Bakacsi Béla, Harangozó Teri, Kovács Kati, Koós János, Dékány Sarolta, Soltész Rezső
Zene: Abrakazabra Zenekar
 
október 20. vasárnap
AGORA - Savaria Filmszínház       
Családi Zenés Játszóház
 
október 23. szerda
Belváros-Városháza       
Városi megemlékezés
 
október. 24. csütörtök
AGORA - Savaria Filmszínház       
Isteni Műszak - díszbemutató
 
október 28-31.   
AGORA - Gyermekek Háza   
Őszi szünidei tábor
 
nov.4-nov. 15.   
AGORA és Városi intézmények   
Szent Márton Ünnep rendezvényei
 
november 7. csütörtök 19.00   
AGORA - Művelődési és Sportház
Benkó Dixiland Band koncert
Az 1957-ben alakult Benkó Dixieland Band a világon az egyik legjobb, Magyarországon a legnépszerűbb jazz együttes. Már első lemezük aranylemez lett. Hazai fesztiválok és versenyek sorát nyerték, számos kitüntetést mondhatnak magukénak. Koncertjeiken tízezres hallgatóság előtt olyan világsztárokkal dolgoztak már együtt, mint pl. az amerikai Milt Jackson, Freddie Hubbard, Al Grey, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Cynthia Sayer, Harry Sweet Edison és mások.  A Benkó Dixieland évente 200 - 250 koncertet ad itthon és a nagyvilágban. Eddig 10620 koncertet adtak, ami műfajukban rendkívüli teljesítmény. Most jelent meg 84. lemezük, mintegy 130 óra TV show műsor készült velük. TV műsoraikat, riportjaikat évente a világban mintegy 600 millió néző látja. Rendszeresen turnéznak Európában, az USA-ban és a távol keleten. Ők hazánk és a new orleansi jazz utazó nagykövetei. Az együttes tagjai: Halmos Vilmos (zongora, ének), Gáspár Pál (bendzsó, ének), Kovacsevics Gábor (dob), Csikós Miklós (bőgő), Nagy Iván (pózán, ének), Szalóky Béla (trombita), Benkó Sándor (klarinét, együttes vezető menedzser).

november 9. szombat
Fő tér       
Márton napi kirakó
 
november 9. szombat
Bartók Terem       
Szent Márton Napi Díjkiosztó Gála
 
november 9. szombat
AGORA - Művelődési és Sportház       
ISIS Dance Open
 
november  14. csütörtök
AGORA-Savaria Filmszínház       
Artmozi Egyesületi ülés
 
november 15. péntek 21.00 
AGORA - Savaria Filmszínház
Supernem, Alvin és a Mókusok koncert
Mindent felforgató közös turnéra indul két klub- és fesztiválkedvenc zenekar, az Alvin és a Mókusok és a Supernem. Az első koncert szeptemberben, Budapesten a Parkban, vidéki állomások novemberben.
Az ugrálós és szellemes rockzene kedvelőinek két kedvenc zenekara szeptember 21-én lép fel a Budapest Parkban - pontosan hét évvel legutóbbi közös fellépésük után -, aztán jönnek a további közös állomások: november 8-án a győri Bridge, november 9-én a zalaegerszegi Keresztúry ÁMK, november 15-én Szombathely és a Mozi, november 16-án Székesfehérvár és a Fezen klub, majd zárásként december 7-én a megújult veszprémi Expresszó.
Nyíregyháziak lévén, Szabival gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Mindketten csináltunk béna zenekarokat a jelenlegi bandáink előtt, melyeken  jókat mosolygunk mai fejjel! Eltelt százezer év és most egy színpadon állva forgatjuk fel Magyarországot az őszi túránk keretein belül!" - üzeni a közönségnek Alvin, míg Papp Szabi, a Supernem frontembere ugyancsak lelkes: „Alvin már 20 évvel ezelőtt is ugyanezt tolta, mint most - így lettek ők Magyarország egyik kultzenekara. Mikor elkezdtük a Supernemet, mindig nagy figyelmet és törődést kaptunk tőlük. Rég a levegőben volt már ez a közös ramazuri, közös nyíregyházi múltunkat is tekintve...szerintem a közönség nagyon bírni fogja a dolgot. Találkozunk ott!"
 
 
november 15. péntek  19.00
AGORA-Művelődési és Sportház   
Presser Gábor koncert
Presser Gábor szerzői estként aposztrofálja ezt a rendhagyó koncertet, melynek címe: Dalok régről és nemrégről.
„Szeretek filmzenét, színházi kísérőzenét, balettet írni… de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki. Zeneszerző vagyok, aki néha elénekli a dalait.”
 
A zeneszerző hosszú pályafutásának majd minden fejezetéből idéz majd, de nem csak a dalokat
játssza, hanem kis történeteket is mesél hozzá.   A mostani koncert exkluzivitását tovább fokozza, hogy olyan, általa is nagyra becsült vendégeket hívott meg, mint  Falusi Mariann és Szabó Tamás.  Jegyek elővételben az AGORA Jegyirodában vásárolhatók.

november 16. szombat    19.00   
Republic 67 koncert
AGORA - Művelődési és Sportház
Egy ország döbbent meg februárban hazánk egyik legnépszerűbb popcsapatának, a Republic együttes frontemberének, Cipőnek halálhíre hallatán. A gyászból felgyógyulás közepette a rajongókat az a kérdés is foglalkoztatta, hogy mi lesz a zenekarral Cipő nélkül? Hosszas találgatás után a management fontos bejelentést tett. Cipő emlékének tisztelegve elindul a Republic 2013-as szuper koncert turnéja “Éljenek a dalok!!!” címmel. A 2 órás megakoncerten Cipő helyébe egyik legjobb barátja, a mindenki által a 90-es évekből jól ismert Sípos F. Tamás áll. A koncerten a csapat slágert slágerre halmoz, hiszen a 120 percesre felhúzott show-ban csak az elmúlt két évtized tuti sikerei hangzanak el. Ki ne emlékezne a “Repül a bálna” vagy a Szállj el kismadár” vagy a “16 tonna fekete szén” vagy éppen a “67-es út” című megaslágerekre?
 
november 22. péntek 19.00  
AGORA – Művelődési és Sportház
HATTYÚK TAVA – A Kijevi Balett előadása
 
A Kiev City Balett számos elismerést tudhat magáénak. A közel kétszáz évvel ezelőtt megalakult Kijevi Állami Színház kiváló táncművészei évről évre kiemelkedő és profi produkciókkal örvendeztetik meg a közönséget. A méltán híres társulat Magyarországra látogat és a Balett történelem legnagyobb klasszikusában a Hattyúk Tavában láthatjuk kiteljesedni a felülmúlhatatlan táncművészek tánctudását. A több mint 40 főből álló csapat ebben az évben közel 50 alkalommal lép fel Közép Európában. Az együttes egy rövid bemutatkozás erejéig már 2012-ben látható volt Magyarország 5 nagyvárosában, de a hatalmas sikernek köszönhetően most újra megtisztelnek minket jelenlétükkel. A táncművészek szakmai tudását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Oroszország és Ukrajna legjobb mestereinek tanítványai alkotják a csapatot, akik csak egy hosszas előválogatás után lehettek tagjai ennek a neves együttesnek. A tánctársulat hazai szereplői mellett a külföldről (Japán, USA, Grúzia,) érkezett legkiválóbb táncos szólisták közreműködnek az együttesben, akik nívós nemzetközi balett versenyeken is bizonyították rátermettségüket. A balett együttes élén 1998-tól – 2005-ig Valery Kovtun majd a későbbiekben Victor Litvinov állt. Jelenleg a híres, kitüntetett ukrán táncművész Tatjana Borovik igazgatja a világhírű társulatot. A nemzetközi palettán is óriási sikert aratott együttes fesztiválokon, és Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Svájc, az Egyesült Királyság, Szlovénia, Románia, Japán, Kanada legnagyobb színpadai után most Magyarországon teszi ismét tiszteletét. Biztosak lehetünk abban, hogy nem mindennapi, hagyományőrző, eredeti klasszikus balettelőadás részesei lehetünk, ahol a legjobban képzett táncművészek kalauzolnak el minket a Hattyúk tava varázslatos birodalmába.
 
november 23. szombat 21.00
AGORA - Savaria Filmszínház   
Quimby koncert
Az immár 22 éves Quimby hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, koncertjei, színházi fellépései egyaránt eseményszámba mennek. Olyan formáció melynek lemezeire, zenéire és – ami legalább ennyire fontos – szövegeire nem lehet nem odafigyelni. A Quimby 2013 őszén egy sajátos rég nem látott klubkoncert keretében ismét Szombathelyre látogat.
A zenekar tagjai: Baranyi Szilárd, Gerdesits Ferenc, Kárpáti József, Kiss Tibor, Mikuli Ferenc, Varga Livius
 
november 23. szombat 17.00   
AGORA - Művelődési és Sportház
MSH 50 Gála és kiállítás megnyitó
50 éves Szombathely legendás Sportháza, amely most az AGORA - Művelődési és Sportház nevet viseli. Exkluzív kiállítás megnyitó és a múltat felidéző gála várja az ünnepelni vágyókat.
 
november  28. csütörtök  
AGORA - Művelődési és Sportház
Abigél - színház
 
november 30. szombat   19.00
AGORA - Művelődési és Sportház   
Ungaresca Táncegyüttes műsora
 
december  1. vasárnap 10.00
AGORA - Művelődési és Sportház   
Családi zenés Játszóház
 
december  1. vasárnap 19.00
AGORA - Művelődési és Sportház       
Korda György életmű koncert
Korda György 55 éve alkot, dolgozik, énekel, és minden kérésnek eleget tesz, ha a közönségről van szó. 
A közönség iránti feltétlen szeretetének és alázatának is köszönhető, hogy az 1958-ban először színpadra lépett előadóművész a mai napig óriási népszerűségnek örvend mind a fiatalok, mind az idősebbek körében.
Balázs Klári és Korda György nemcsak az életben, de a színpadon is elválaszthatatlanok,természetesen a legendás pár együtt lép a színpadra az életműkoncert-turnén is.  A Korda György – Balázs Klári duót a közönség nagy megelégedésére Solymos Tóni vezetésével az Express Zenekar egészíti ki, és a Budapesti Monarchia Zenekar művészei is színpadon lesznek.
A közönség feltétlen kedvence, Korda György már alig várja a turnét: 
„Budapesten már tíz éve nem volt nagy koncertünk, és a vidéki nagyvárosokba sem volt lehetőségünk nagyzenekarral fellépni, itt az ideje, hogy végre kárpótoljuk a közönséget. Az életműkoncert-turnén Magyarország szinte összes nagyvárosában elénekelhetjük majd a kedvenc slágereinket, és az olyan dalokat is, amelyeket soha nem szoktunk. Ez a turné egy valódi időutazás lesz: archív fotók, videók idézik majd a régi időket, és a színpadon személyes, régi sztorikkal is szórakoztatjuk majd a közönséget. Külön öröm számomra, hogy 1985-ben énekeltem utoljára az Expressz Együttessel - akik több, mint 20 éve nem adtak együtt koncertet -, és most Solymos Tónival az élen a vendégeim lesznek. Hatalmas buli lesz, egy felejthetetlen színpadi show, ami remélem, hogy örökre bevésődik a közönség emlékezetébe. „

 
december 6. péntek 19.00
AGORA – Művelődési és Sportház       
Magna Cum Laude koncert
A Magna Cum Laude zenekar 1999 szeptemberében alakult gyulai zeneszerető barátokból.Egy hónapon át tartó huzamosabb próba időszakot követően a zenekar egy országos tehetségkutatón mérette meg magát. A versenyt a zenekar megnyerte. Három nap alatt elkészült az első négy számot tartalmazó demó felvétel, melyet egy féléves keresés után eljuttattak a nagyobb kiadókhoz. A zenekar 2003-ban jelentette meg első albumát Hangolj át címmel. Az album 12 száma közül először az Osztály című számukból lett kislemez. A dalhoz klipet is forgattak, amely igen népszerű lett a magyar zenei televíziókban. Ez nem is vonhatott mást maga után, csak egy nagy koncertturnét számos klubba, megfűszerezve az ország legnagyobb fesztiváljaival és néhány meglepetés koncerttel. Később elkészült a második kislemez és videoklip a Lemegy a nap című számhoz, mely rádiós sláger lett.
2006. március 10-én jelent meg az együttes második albuma Minden Állomás címmel, mely később elérte az aranylemez minősítést. Az album legsikeresebb kislemeze a Vidéki sanzon című szám lett, melyhez egy látványos, különleges technikát alkalmazó, igazi "utazós" videó is készült.Az együttes harmadik albuma hivatalosan 2007. november 15-én jelent meg Magnatofon címmel. Az albumról eddig három kislemez jelent meg: a Színezd újra![1], a Gondatlanságból elkövetett emberölelés és az Átkozott nők. 2009. június 5-én jelent meg az együttes negyedik albuma 999 címmel, melyről nagy sikert aratott a Pálinkadal című szerzemény.

Tagok:

  • Mező Mihály – ének, gitár
  • Szabó Tibor – gitár, zeneszerző
  • Kara Mihály – basszusgitár, szövegek
  • Kilián Imre – dobok

december 8.  vasárnap 19.00   
AGORA - Művelődési és Sportház
Energy Dance Team Gála
 
december 13. péntek 19.00
AGORA – Savaria Filmszínház
KISCSILLAG koncert Lovasi András most már egyetlen zenekara ismét a moziban, hosszabb szünet után. Lemez és klip készítés okozta rövidebb csend után egy annál hangosabb koncerttel!
 
 
december 14. szombat 19.00
AGORA – Művelődési és Sportház   
ÁKOS koncert
 
Exkluzív koncert, egyedi, jubiláló helyszínen! A Kossuth-díjas Ákos a Karcolatok című lemezét eleveníti fel sajátos akusztikus hangszerelésben. Egyedi alkalom, egyedi élmény!

december  17. kedd   
AGORA - Gyermekek Háza
Écsi Gyöngyi: Betlehemes játék
 
december   
AGORA - Művelődési és Sportház   
Centrál Színház - Hét boszorka
 
december
AGORA - Művelődési és Sportház       
Karácsonyi ajándékműsor
 
december 26. csütörtök  21.00
AGORA – Savaria Filmszínház   
Reggaekarácsony
Év végi reggae hagyomány a Ladánybene 27 zenekarral és a helyi erők képviseletében a Tohu-Bohuval!
 
december 27. péntek  19.00
AGORA - Művelődési és Sportház
Csepregi Éva koncert
 
december  28. szombat   18.00
AGORA - Művelődési és Sportház   
Ó-évbúcsúztató Rockbuli
Fellépnek: Ossián, Kárpátia, Lord
 
december 29. vasárnap
Ocho Macho születésnapi koncert
 
december 30. hétfő   18.00
AGORA - Művelődési és Sportház
RETRO előszilveszter   
 
december 31. kedd    20.00
Fő tér   
Városi Szilveszter
.