Idén sem kezdődhet a nyár a Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs tábor nélkül

Idén sem kezdődhet a nyár a Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs tábor nélkül. De miért éppen Lamantin?

Frappáns, könnyen megjegyezhető, ugyanakkor egyedi elnevezést szerettek volna a fesztivál kitalálói. Így esett a választásuk a ritka, védett tengeri vízi emlősre, mely azóta is emblémája a rendezvénynek.

Dr. Tímár Péter és barátai a 90-es évek közepén még Pécsett, aztán egyetemi tanulmányaik befejeztével hazatérve 1999-ben Szombathelyen is útjára indították a jazz fesztivált, mely az első évben még a Tavaszi Fesztivál társrendezvényeként mindössze egy napra korlátozódott. Azóta nagy utat tett meg a pillanat művészetének seregszemléje – nagykorúvá vált.

Az elmúlt 18 évben több, mint 220 koncert, több száz fellépő, világhírű jazz zenészek, egyre gyarapodó rajongótábor, folyamatosan növekvő hallgatói létszám jellemezte a Lamantin Jazz Fesztivált és a vele egy időben zajló improvizációs tábort.

A siker egyik titka valószínűleg az, hogy egy non-profit egyesületben tevékenykedő, lelkes szervező-csapat áll a háttérben, akik maguk is imádják a jazz zenét. A június második felében zajló jazz esemény az elmúlt csaknem két évtizedben kivívta a hazai jazz szakma elismerését, sőt már határainktól távol is rangos rendezvényként jegyzik.

Hogy mennyire igaz a címbeli megállapítás, csak rá kell pillantani a Lamantin Jazz Fesztivál idei koncert kínálatára. Tényleg happaning lesz a javából: a vájtfülű jazzrajongók, jazz-diákok és jazz-tanárok éppúgy találnak kedvükre valót a programban, mint a könnyebben befogadható futamok kedvelői.

A rendezvény hagyományosan a fesztivállal párhuzamosan futó Lamantin Improvizációs Tábor tanárainak koncertjével indul 2018. június 24-én vasárnap a Weöres Sándor Színház Klubjában. A hazai zenei élet jeles képviselői közül kettős szerepet vállal – tanít és zenél – Szombathelyen többek között Elek István, Tóth Viktor, Gyárfás István, Jeszenszky György, Spányi Emil, Csuhaj-Barna Tibor és Lakatos Ágnes is.

Ha a jazz szín lenne, a június végi fesztiválon lila, piros, kék és arany lenne. Ha illat akkor a nehéz, de édes, burjánzó fahéjtól a könnyed citrusig, tavaszi nárciszig ívelne. Közte egy kis fülledt nyári zápor utáni fű illattal.

És hogy milyen szín és illat lenne a Dresch Quartet június 25-i koncertje? Nekem világos, tiszta zöld, és illatos futórózsa illata. Másnak más.  Ki hogy szereti… Dresch Mihály maga csak ennyit szeretett volna megjelentetni magáról a fesztivál műsorfüzetében: „Dresch Mihály zenészféle vagyok. Csak az hallgassa meg zenémet, aki engemet szeret. József Attila után szabadon.”

A fesztivál szervezői ebben az évben külön napot szentelnek „A jazz mindenkié” gondolat alapján a populárisabb, de minőségi jazz zenének. A fellépők között a Coquette Jazz Band, Tóth Vera & a Budapest Jazz Orchestra, továbbá a Kék Nyúl is szerepel. A Coquette Jazz Band célja, hogy újra életre keltsék, megismertessék és megszerettessék a jazz „aranykorszakának” zenéjét a közönséggel. (hupsz, már megint az arany! ) A méltán népszerű charleston, shimmy, fox trott táncok, a ’20-as évek gramofonos hangzása, a ’30-as évek fox, swing táncok lüktető, swinges zenéje és a ’40-es évek swing és amerikai dixieland-revival stílusai kelnek életre általuk.

Tóth Vera a 2003/2004-es Megasztár győzteseként vált Magyarország egyik legnépszerűbb és legkeresettebb énekesévé. Az Artisjus-díjas énekesnő és Magyarország első professzionális big bandje, az idén 20 éves fennállását ünneplő Budapest Jazz Orchestra közös munkája 2012 decemberében kezdődött, s azóta számos nagysikerű koncertet adtak országszerte. A zenekar egyenként is kiemelkedő művészeinek hangszerelésében felcsendülnek Vera saját dalai, méltán népszerű Cserháti Zsuzsa-slágerek és a nagy klasszikusok, többek között Ray Charles, Natalie Cole vagy Gershwin örökzöldjei is.

A fesztivál legnépszerűbb napja a blues nap. Minden blues zenész nagy álma, hogy együtt játsszon, vagy akár csak előzenekar lehessen olyan sztárok előtt, mint Lightnin’ Hopkins, Jimi Hendrix vagy Thelonious Monk.

Joe Louis Walker számára 16 évesen ez mindennapos dolog volt. San Francisco híres klubjában, a Matrix-ban volt rendszeres fellépő, házigazda, és olyan világsztárok tanították, etették és terelgették útján, mint Willie Dixon, Fred McDowell, Ike Turner, Albert King, Freddie King vagy Robert Jr. Lockwood. Nem csoda hát, hogy Walker maga is zenei óriássá nőtte ki magát: az évek során négy Blues Music Award-ot is nyert, és hihetetlen, de 52-szer jelölték!

Lemezek sora, sztárparádé – a blues egyik legnagyobbja látogat el hozzánk a Lamantinra!

A Los Angelesben élő olasz blues-bomba, Enrico Crivellaro a műfaj olyan ikonikus alakjaitól tanult, mint Ronnie Earl és Duke Robillard, de saját bevallása szerint úgy fejlődik egy művész a leggyorsabban, ha egyszerűen rengeteget játszik mindenfelé, mindenkivel.

Enrico gyakorlatilag a bőröndjéből él, s így olyan kaliberű zenészekkel játszhatott együtt, mint James Harman, Lester Butler (Red Devils), a kanadai sztár Jeff Healey, Janiva Magness, Jason Ricci, a Royal Crown Revue (a „Maszk” c. film zenekara), vagy a legendás herflis, Lee Oskar (WAR fame).

Az etalonnak számító Downbeat magazin két legújabb lemeze kapcsán azt írta róla, hogy az „inspiráció, átszellemültség és érzelmi finomság” a hangszeres blues albumok „legmagasabb szintű elvárásait” is kielégíti, és „nagyszerű technikájának” köszönhetően „meg fogja hódítani az amerikai bluest”.

Az 1-ső Pesti Rackák a Rackajam továbbgondolása, Ferenczi Györggyel, a világ egyik legjobb szájharmonikásával az élen. A csapat megdöbbentően simán vegyíti a 21. századi városi folkot tradicionális műfajokkal, a rock and roll-lal, soullal és blues-zal. A zenekar hangzása, épp úgy mint Ferenczi harmonika-játéka, bárhol, bármikor felismerhető, karakterisztikus, egyedi élmény.

Az új Rackáktól pedig azt kapjuk, amit tőlük már eddig is megszokhattunk: határtalan zenét, óriási bulit, ami nem ereszt! Az együttes műsorában összeolvad a magyar kultúra és a rock and roll forradalom szeretete. Így fér össze a kalotaszegi hajnali Petőfi és Gérecz verseivel, illetve Hendrix zenéjével. Kihagyhatatlan este!

És hogy az színkavalkádban egy kicsit szelídebb színre váltsunk, meghívtuk a Snétberger-Stockhausen duót a Lamantin Fesztiválra. A Snétberger-Stockhausen LANDSCAPES zenéjét leginkább a tagok kölcsönös egymásra hatása jellemzi. Két teljesen különböző muzsikus jutott itt művészi megegyezésre: Snétberger elképesztően technikás gitárjátékos, Markus Stockhausen inkább arra törekszik, hogy szokatlan hangzásokat csalogasson elő hangszereiből (anélkül, hogy a noise kísérleti terepére lépne).

A két művész először még a ’90-es években dolgozott együtt Snétberger egyik lemezén, s az évek során egyre szorosabb lett az együttműködés, mígnem közös produkcióvá érett. „Markus olyan dolgokat csalogat elő belőlem, amiket egyébként sosem játszanék magamtól.” – mondja Snétberger. A világszerte elismert Markus Stockhausen egyébként éppen annyira otthon van a jazz műfajában, mint a klasszikus zenében. „Rászánjuk az időt, hogy a meghallgassuk a másikat.” – Stockhausen szerint ez a kulcsa annak, hogy ilyen jól kiegészíti egymást a két ennyire eltérő karakter. Kettejük társulását éppen a köztük feszülő ellentét teszi érdekessé.

A sztárokban bővelkedő programban helyet kaptak a fiatal jazz generáció tehetséges képviselői is, akikkel előzenekarként minden este találkozhatnak a jazz-zene rajongói.

És persze ne feledkezzünk meg a fesztiválhangulatot leginkább megalapozó spontán örömzenélésekről, melyekbe a belvárosi tereken, kávéházakban, klubokban esténként bárki belehallgathat.