Megfojtották a hétvégén eltűnt húsz éves lányt

2016.03.10. 12:28

Megtalálták csütörtökön Dabason annak a 20 éves nőnek a holttestét, aki a hétvégén Budapesten tűnt el. A rendőrök emberölés gyanúja miatt elfogtak egy szintén 20 éves kakucsi férfit - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a nyomozók csütörtök hajnalban Dabas külterületén, egy erdős részen találták meg a szombatra virradóra eltűnt fiatal nő holttestét, a halálát az elsődleges adatok szerint idegenkezűség okozta.

Fotó: Blikk


A bűncselekménnyel összefüggésben egy 20 éves kakucsi férfit fogtak el, elszámoltatása jelenleg is folyamatban van - tette hozzá a szóvivő, aki a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt további részleteket. Az ügyben bővebb rendőrségi tájékoztatás csütörtök délután vagy pénteken várható - jelezte.

Beluzsárné Belicza Andrea nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Blikknek azt az értesülését, hogy a lány is kakucsi lakos. A lap internetes oldalán az eltűnés után arról írt, hogy a fiatal nő a barátaival születésnapot ünnepelt a Népliget egyik szórakozóhelyén, és hajnali négy óra harminc perckor rögzítette a hely ipari kamerája, amint telefonálás közben kiment az épületből. Ezt követően "mintha elnyelte volna a föld" - fogalmaztak.

A Blikk úgy tudja - erről számolt be csütörtökön dél körül -, hogy a lányt gyilkosa meg akarta erőszakolni, ám Vivien szembeszállt támadójával. A feldühödött férfi, miután nem tudta kiélni a vágyait, megfojtotta a lányt.

A Bors információi szerint a lány maga hívta fel a fiút, hogy menjen érte a budapesti népligetnél levő Liget Clubhoz. A lap úgy értesült, Viven és feltételezett gyilkosa gyerekkoruk óta jó barátok voltak. Azt is megtudták, K. Bálintnak tettestársa is lehetett. A fiú családja - írják - köztiszteletben áll Kakucson. Az anyja üzemelteti a temető melletti virágboltot, az apja katonatiszt, a nagypapának pedig egy nagy gazdasága van.

Beismerte tettét

Beismerte tettét az a kakucsi fiatalember, akit a múlt hétvégén a fővárosban eltűnt, majd csütörtökön holtan talált 20 éves lány meggyilkolásával összefüggésben fogtak el - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője az MTI-t.

A bűncselekménnyel összefüggésben egy 20 éves kakucsi férfit fogtak el, majd hallgattak ki - tette hozzá. A nyomozás érdekeire hivatkozva a szóvivő akkor további részleteket napközben nem árult el, később azonban arról tájékoztatott, hogy a 20 éves K. Bálint beismerte a gyilkosságot. 

A rendőrség szerint a férfi Dabas külterületén végzett nőismerősével, majd a holttestet a közeli erdőben rejtette el. A nyomozóhatóság kezdeményezte az őrizetben lévő fiatalember előzetes letartóztatásának elrendelésére gyilkosság megalapozott gyanúja miatt.

.