Súlyosan sérült a kerékpáros, akire rányitották az ajtót Sopronban

2014.11.06. 09:27

Személygépkocsi ajtajának ütközött egy soproni kerékpáros - írja a Police.hu.

A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 47 éves soproni lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a baleset okozója 2014. november 5-én 15 óra 15 perc körüli időben Audi típusú gépkocsijával közlekedett Sopron belterületén. Haladásakor a Béke utcában egy tömbház előtt parkolási célzattal lassított, majd a járdaszegély mellé megállt. A gépkocsi vezetője a járműből történő kiszálláskor a vezető oldali ajtót nem a megfelelő körültekintéssel és alapossággal nyitotta ki, így nem észlelte a mögötte érkező kerékpárral közlekedő fiatalembert.

A „kétkerekű” vezetője manőverezni nem tudott, mivel a jobb oldali fékkar és kormány markolata a személygépkocsi ajtó élébe elakadt. Az ütközésben a kerékpáros elvesztette egyensúlyát és a bal térdére esett.

A baleset részesét a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel szállították a kórházba.

.