Rongálás, verekedés szombaton

2013.07.14. 10:46

Kirakatot rongáltak, étteremben verekedtek, rendszámot rejtettek el.

Részletek:
  1. Árokba hajtott Vép közelében
    A bejelentést követő egy órán belül a vépi körzeti megbízottak elfogták annak a járműnek a vezetőjét, aki 2013. július 13-án délután személygépkocsijával Vép térségében az árokba hajtott, majd utasaival együtt távozott a helyszínről.

    Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a gépkocsi rendszámát egy másik járműre állították ki, ezért a 17 éves fiú a balesetet követően leszerelte azokat és a közelben lévő erdős területen elrejtette.
    Vele szemben a Szombathelyi Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
     
  2. Áttették a rendszámot
    Egyedi azonosító jellel visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Körmendi Rendőrkapitányság egy 19 éves somlójenői és egy 22 éves devecseri férfival szemben.

     Igazoltatásukkor kiderült, hogy az általuk használt személygépkocsi rendszámát egy másik járműre állították ki.
    A járőrök a két férfit Szentgotthárd belterületéről 2013. július 13-án késő este előállították és kihallgatták.
     
  3. Kirakatot rongáltak                                                                                       H. Vilmos 57 éves helyi lakost előállították a rendőrök, mivel 2013. július 13-án délután az egyik szombathelyi üzlet kirakati ablakát megrongálta.                                                                                                Vele szemben, kihallgatását követően, garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
  1. Étteremben összeverekedtek
    Az egyik szombathelyi vendéglátó egységben előzetes szóváltást követően kölcsönösen bántalmazta egymást 2013. július 13-án délután E. László 53 éves és H. Lajos 57 éves helyi lakos.
    A bántalmazás következtében E. László a földre esett és a zsebéből kihulló készpénzt H. Lajos felvette, majd távozott a helyszínről.
    A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai mindkét férfit előállították és kihallatásukat követően E. Lászlóval szemben garázdaság, H. Lajossal szemben kifosztás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Forrás: www.police.hu
.