Március 15. nem csak a forradalom, de a szabad sajtó napja is. Ez utóbbi megünneplése Vas megyében idén a rendőrségnél kezdődött. A sajtó részéről Benkő Sándor fotóriporter vehette át az elismerést.

Hagyományos március 15-i reggeli invitálta a helyi sajtó képviselőit a Vas megyei rendőrség.

A péntek délelőtt zajlott eseményen – többek között - megjelent Halmosi Zsolt megyei és Hollósi Gábor városi főkapitány is.

A rendőrség sajtódíját az idén Benkő Sándor, a Vas Népe fotóriportere vehette át.

Halmosi Zsolt a nemzeti ünnep alkalmával két munkatársát is elismerésben részesítette: Lakatos Tibor rendőr-alezredes a „rendőrségi főtanácsos” címet kapta, míg Simonné Kondor Lenke alkalmazott munkája elismeréséért tárgyjutalmat kapott.

A megyei kapitány beszédében – az előforduló érdekellentétek és súrlódások ellenére – a Vas megyei rendőrség és a helyi sajtó kapcsolatát jónak értékelte.

A felszabadult hangulatú találkozón leginkább a bulvárral, a hírversennyel, a rendőrségi kommunikáció változásával és a mindennapi működéssel kapcsolatos témák kerültek terítékre.

