Csak jövő héten lesz döntés a Savaria Karnevál időpontjáról

2015.02.18. 18:35

Viszont tudjuk, kik vannak az új kuratóriumban.

Ahogy arról lapunk a múlt héten elsőként beszámolt, bizonytalanságok vannak a Savaria Karnevál időpontja körül.

Az idei évtől a karnevált szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy - különböző okok miatt - az augusztus 20-i hosszú hétvége mellett felmerült a következő hétvége lehetősége.

Vörös-Borsody Csilla akkor azt közölte: a végső szót a kuratórium mondja majd ki ezen a héten.

Nos, úgy tűnik, a bizonytalanság még egy kicsit fennáll.

Az új kuratórium tagjai ugyan ma este találkoznak és egyeztetnek, de mivel a törvényszéki bejegyzés még nem érkezett meg, így az még nem hivatalos – erről már Csapláros Andrea kuratóriumi elnök tájékoztatta lapunkat a ma délután.

Csak jövő héten lesz döntés a Savaria Karnevál időpontjáról

A sorok között mi azt olvassuk ki, sok mindenben változik a karnavál

Ha minden jól megy, a jövő héten tud hivatalos ülést tud tartani a kuratórium, ami azért is fontos lenne, mert „a karnevállal kapcsolatos sok fontos kérdésben kell döntést hoznia” - tudtuk meg.

Időközben hivatalosan is megkaptuk a januári közgyűlés által megválasztott új kuratórium és felügyelő bizottság (feb) összetételét.

Ezek szerint:

A „Savaria Történelmi Karnevál” Közhasznú Közalapítvány kuratóriuma megválasztott új tagjai (23/2015.(I.29.) Kgy.sz. határozat alapján):

Elnök:Csapláros Andrea
Tagok:
Szabolcsi Gábor
Bálint András
Szendi Zsuzsanna
Kovács Vince
Csercsics Rita
Soós Zoltán

A „Savaria Történelmi Karnevál” Közhasznú Közalapítvány felügyelő bizottsága megválasztott új tagjai (23/2015.(I.29.) és 44/2015.(I.29.) Kgy.sz. határozatok alapján):

Tagok:
Horváth György
Farkas Csaba
Gál Sándor
Gagyi Levente
Völgyi Péter

Az előzményekről itt tájékozódhat.

.