Megvan Mérei Tamás utódja?

2015.04.13. 19:56

Kiss Barna pályázatát támogatta a szakmai bizottság

.

Ahogy arról lapunk több alkalommal is beszámolt, a Savaria Szimfonikus zenekarnál jelentkezett súlyos gazdasági anomáliák miatt a szombathelyi közgyűlés idén januárban megvonta a bizalmat Mérei Tamástól, a zenekar igazgatójától.

Az ügy, amelynek pontos részleteit azóta sem lehet tudni, egy polgármesteri feljelentéssel folytatódott.

Aztán a közgyűlés kiírta a zenekarvezetői pályázatot.

Ez utóbbival kapcsolatos, hogy Angyal László, a városháza kommunikációs vezetője ma délután egy közleményt juttatott el szerkesztőségünknek.

Ebben az olvasható, hogy a kiírásra három pályázat érkezett. A szakmai bizottság ma délután Szombathelyen tartotta ülését. A bizottság tagjai között volt a Zeneművészeti Bizottság négy, az illetékes minisztérium egy, a közalkalmazotti tanács egy, a reprezentatív szakszervezet egy, továbbá a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője.

Megvan Mérei Tamás utódja?

Kiss Barna

„A 9 fős szakmai bizottság 8 jelenlévő tagja a pályázatokat értékelte, és a jelenlévő bizottsági tagok 7 igen és egy érvénytelen szavazatával Kiss Barna pályázatát szakmailag alkalmasnak tartotta és azt támogatta” - áll a közleményben.

A bizottság elnöke Koczka Tibor alpolgármester.

Ezzel nagyjából beigazolódni létszik a papírforma, hiszen korábban már felröppent Kiss Barna neve mint Mérei Tamás lehetséges utódja.

A végső szót majd a szombathelyi közgyűlés mondja ki.

Kiss Barnával lapunk korábban egy hosszabb interjút közölt.

.