A Szimfonikus Felfedezések sorozatban játszott a zenekar, élükön Madaras Gergellyel.
Még a közelgő párizsi fellépés előtt, a budapesti Művészetek Palotájában (MÜPA) adott koncertet a Savaria Szimfonikus Zenekar, hozzáteszem óriási sikerrel. Minden túlzás nélkül mondom, a vasárnap esti koncerten a Bartók Béla hangversenyterem ezerhétszáz székéből alig maradt üres. Már elsőre feltűnt, hogy talán a sorozat – a Szimfonikus Felfedezések – hatására kimondottan sok fiatallal találkoztam.
Ők voltak azok, akik nem egyszer és nem is kétszer tapsolták vissza a szombathelyiek vezető karmesterét, Madaras Gergelyt. Ezek szerint csak rosszindulatú feltételezés, hogy nincs igény a kultúrára, netán a komolyzenére harminc év alatt. Hát hogyne lenne!
A Szimfonikus Felfedezések sorozat lényege is az, hogy egy vidéki együttes egy pályakezdő zenésszel áll közösen színpadra.
Erősen és hatásosan vezette a Gergő az együttest, az este első felében igazodva Palojtay Jánoshoz, akinek a karrierje az utóbbi években látványosan ível felfelé. A zongorista 2012-ben harmadik helyezett lett a világ egyik legjelentősebbjeként számon tartott versenyén, a santanderi Paloma O´Shea Zongoraversenyen. Ő ült ott a fekete zongora mögött, a színpad közepén, először kissé megilletődve, idővel már magabiztosabban.
Palojtay Brahms: d-moll zongoraversenyét mintegy ötven percen keresztül reprezentálta. A klasszikus versenyműveknek megfelelően ez is három tételből áll.
Az első tétel monumentalitását a második, ennél sokkal lassabb, líraibb rész mélyítette el, melyben Palojtay zongoraszólója tette fel az íre azt a bizonyos pontot. A zárótétel sem csorbított az emelkedettségen, a fuga mellett a szolid zongoradallamoktól a játék vége zajos siker lett.
A szünet után Beethoven: III. Esz-dúr, „Eroica” szimfóniáját hallgattam a szombathelyi szimfonikusoktól, mely a zeneirodalom egyik legszebb műve.
Tény, hogy óriási siker volt.
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján pedig újra Szombathelyen áll színpadra az együttes.