Az biztos, hogy a Somló hegy nem egy tipikus emós zarándokközpont. Itt a bánat összes változata felszívódik a napfénybe, a borba, a várfalakba és a fekete vulkanikus talajba. Ha a szőlőtőkék felett letekintünk a szelíd pannon tájra, még az őszi elmúlást is bölcs örömmel vesszük tudomást. Különösen egy pohár juhfark társaságában. .
Az biztos, hogy a Somló hegy nem egy tipikus emós zarándokközpont. Itt a bánat összes változata felszívódik a napfénybe, a borba, a várfalakba és a fekete vulkanikus talajba. Ha a szőlőtőkék felett letekintünk a szelíd pannon tájra, még az őszi elmúlást is bölcs örömmel vesszük tudomást. Különösen egy pohár juhfark társaságában.
.
Az biztos, hogy a Somló hegy nem egy tipikus emós zarándokközpont. Itt a bánat összes változata felszívódik a napfénybe, a borba, a várfalakba és a fekete vulkanikus talajba. Ha a szőlőtőkék felett letekintünk a szelíd pannon tájra, még az őszi elmúlást is bölcs örömmel vesszük tudomást. Különösen egy pohár juhfark társaságában.
Isten tudja csak, hogy hányszor haladtam el a Somló mellett a 8-as főúton, de valahogy soha nem volt rá idő, energia, elszánás, hogy a meg is álljak. A vonzalom így megmaradt az összenézés szintjén. Budapest felé tartva a szememet mindig is balra húzta a jellegzetes hegy látványa, amely csak úgy van ott önmagában, magányosan, öntörvényűen, rajta házikók, szőlők, fák, kis templomok.
Távolról annyira képeslapszerű az egész, hogy az ember már gyanakodni kezd, biztos van benne valami trükk. Pedig – ahogy a nap végére kiderül – nincs. Ebből a szempontból a Somló rokona a görög tengernek, és a hasonlat nem véletlenül ugrik be az agyba, mert vannak itt más, mélyebben fekvő összefüggések is.
A múltkori Szent György-hegyi kaland után - ahol kiderült, hogy igaza van a Kistehénnek, amikor azt énekli, hogy magas hegy a Mátra – már jobban rákészülök a kirándulásra. Nyomtatott irodalmam nincs itthon, ezért az internetről a biológiai memóriámba rakom a Somló hegy térképét, és összeszedem, hogy a hegyi sétán, a présházakon és a hangulaton kívül mit is lehet ott csinálni. A helyszínen kiderül, okos dolog volt összekaparni az információt, a helyszínen ugyanis csak mérsékelten látnak el bennünket a táblák ötletekkel és irányokkal. Így meg sikerült egy egyszerre laza és feszes sétát összerakni.
A térképen valamiért úgy tűnik, hogy a hegy déli lejtőjének két központja is van, a Hotel Somló és a kicsit odébb és feljebb levő Szent Margit kápolna. A helyszínen kiderül, inkább a második az igazi. Autóval érkezünk a hegy lábához, majd nekivágunk, és fogalmunk sincs, hogy mennyire érdemes felmenni, hol lehet leállítani a járgányt.
Így aztán felmegyünk egészen a Szent Margit-kápolnához, mögötte tekintélyes méretű parkolót találunk, ami jó, utólag visszagondolva pár száz méterrel lejjebb is megállhattunk volna a kisebb megállók egyikében: így a présházak között hosszabbat lehet tekeregni.
A kápolna épülete önmagában nem túl különleges, meg amúgy is zárva van, inkább az összkép izgalmas, ahogy a kis vallási épület belesimul a bort kínáló présházak, a szőlőtőkék és a szüretelő, mindennapos munkájukat végző emberek közé.
A már innen sem mindennapi a panoráma a hegyi gyalogösvényre rátérve teljesedik ki. Miközben a fekete bazaltlépcsőkön kaptatunk felfelé, kitárulkozik a szelíd pannon táj. Mellettünk és felettünk fák, alattunk éppen termő szőlőtőkék, közöttük présházak. Távolabb a megművelt síkság, és még távolabb a balatoni tanúhegyek.
Jó pár percig csak állunk és nézünk, és egyrészt arra a következtetésre jutunk, hogy az élet és a világ szép, beleértve az őszi elmúlást, másrészt hogy mi a túrónak szórakozunk mi itt gumigyárakkal és egyéb nagyipari rabszolgamunkával, amikor egész Európát tudnánk etetni, itatni, vendégül látni. Ez a biznisz elég stabilnak tűnik, talán már a rómaiaknak is eszükbe jutott, amikor innen a hegyről nézegettek, borozgatva és sajtot csipkedve.
Na de vissza a sétához. A kápolnánál bukkanunk rá a tanösvényt jelző táblára. Remek, gondoljuk, majd ezt követjük, és odaérünk mindenhova. Az élet, pontosabban a kitaposott turistaút felülírja a tervet, és mire észbe kapunk, már valahol régen letértünk a tanösvényről, ahogy a kirándulók 90 százaléka is. Az emberek többsége ugyanis egyszerűen felsétál a Somló hegy legnépszerűbb helyére, az István-szoborhoz és a kilátóhoz, ahol letáboroznak, pihiznek, futkároznak és büféznek. Merthogy itt ez is van. A kilátó maga fizetős (felnőtteknek 200, gyerekeknek 100 forint), de nincs az a nagy tülekedés, ami érthető: a hegytető széléről jobb a kilátás.
Rövid taktikai tanácskozás után a sárga jelzésen elindulunk a Kinizsi-szikla irányába. Aztán visszafordulunk, mert nem hisszük el, hogy ilyen keskeny ösvény vezet arra, de aztán kiderül, hogy tényleg, így elindulunk másodszor is. Szűk egy kilométeres ereszkedés után elérünk egy keskeny aszfaltozott úthoz, ahol persze nincs kiírva semmi. Aztán - az aszfaltos úton további 100 métert ereszkedve - megtaláljuk a legendás követ. Nem kell nagy dologra számítani, látványnak ugyanis alig valami: egy útszéli nagyobb kő a sok közül. A legenda szerint Kinizsi Pál, mikor először felgyalogolt a várához, erre a bazaltdarabra ült le, azért horpadt be.
Még egyszer: sétának érdekes eljutni ide, főleg mivel ez már a hegy északi oldala, sűrű erdőkkel, de aki nem vevő a mondákra nyugodtan kihagyhatja ezt a kis leágazást, és a kilátótól egyenest a várhoz battyoghat. Valamivel úgy közelebb.
Mi viszont a kőtől megyünk a várhoz, amely ügyesen álcázza magát a nagy fákközött, és csak akkor látjuk meg valójában, amikor úgy öt méterre vagyunk tőle. Somló várának történetébe nem keverednénk bele, ahhoz egyszerűbb idekattintani. Jelenleg a vár szabadon látogatható, viszont elég ramaty állapotban van, ami azt jelenti, hogy csak a falak állnak, úgy ahogy. A kilátás viszont csodaszép: innen észak felé nézhetünk és merenghetünk el. Valamiféle építkezés is folyik: az egyik fal belülről be van állványozva, ott az ablakmélyedések már megújultak.
Nagyjából ezzel ki is pipáljuk a képzeletbeli Somló hegyi listánk helyszíneit. Visszafelé már szigorúan a tanösvényen megyünk. Ez nem legrövidebb út, láthatóan nem is legnépszerűbb a kirándulók között, viszont végigfut a déli oldal fennsíkjának szélén, a bazaltfal tetején, és ilyen bónuszkilátással ajándékozza meg kíváncsiságunkat:
Visszaereszkedve a hegy alsó peremére már csak az van vissza, hogy betérjünk az egyik présházba, ahol veszünk egy kiló hatalmas méretű almát (150 forint) meg persze egy üveg juhfarkot (1000 forint).
És közben azon ábrándozom, hogy de jó lenne itt egy hosszú hétvégét letudni, borozgatással, dió és almaevéssel, lassú sétákkal, napba- és magunkba nézéssel. Mert jó hely ez a Somló, a maga emberszabású derűjében több reneszánsz van, mint egy éves kultuszminisztériumi direktívában. A tb figyelmét pedig arra hívom fel, hogy a depresszió elleni tüneteket is gyógyítja.
További képek a Somló hegyről