Elfogadták Sopron költségvetését is

2015.02.26. 22:44

A szombathelyivel egy napon fogadta el Sopron idei költségvetését a megyei jogú város közgyűlése, a büdzsé bevételi és kiadási főösszege 17 milliárd 166 millió forint.

A képviselők 12 igen és négy nem szavazattal hozták meg a döntést. A költségvetés hatvan százalékát működésre, negyven százalékát fejlesztésekre és felújításokra fordítják.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy az idei költségvetés nyugodt, kiegyensúlyozott és eredményes gazdálkodást biztosít, azokat a feladatokat és fejlesztéseket, amelyeket vállaltak, teljesíteni tudják. Ugyanakkor "kemény munka lesz" végrehajtani a feladatokat - közölte.

A polgármester tavaly december végén jelentette be, hogy 700 millió forint kormányzati támogatást kapott Sopron, a pénzt a 2015-ös fejlesztésekre, illetve az önkormányzat feladatainak ellátására fordítják.

A csütörtöki szavazás előtt Biczi László (MSZP) azt mondta: nem kiszámítható az a költségvetés, amelyik "ajándék pénzzel" egészül ki. Úgy látja, egy megyei jogú város csak akkor tud jól működni, ha ajándékot kap az államtól, mert az viszont jól látszik, hogy a pénz szükséges.

Magas László (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy ez az év az első, amikor Sopronnak nincs hitele, mert azt a kormány átvállalta. A 700 millió forintos támogatásról szólva hozzátette, a kormány azért tudta ezt az összeget a városnak adni, mert tavaly kiegyensúlyozott volt a magyar gazdaság teljesítménye.

A költségvetés tételeiről a polgármester korábban elmondta, hogy a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési ciklus pályázati beruházásai - mint például a Várkerület, a Fertőrákosi Barlangszínház és Kőfejtő, valamint a Kuruc-dombi rehabilitációk - az idén lezárulnak. A befejeződő beruházások forrásai a költségvetésben 6 milliárd forintot tesznek ki, 93 százalékos támogatottsággal.

Az intézmények fenntartása 19 százalékot igényel a költségvetésből. Az általános támogatások a főösszeg 8 százalékát teszik ki. Továbbra sem kell rövid vagy hosszú lejáratú hitelt igénybe venni az önkormányzat működéséhez.

.