230 millió forintos új laboratórium a soproni Berzsenyi gimnáziumban

2013.12.07. 08:43

Az ország egyik legmodernebb laboratóriuma készült el a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban. Fizika-, kémia-, biológia- és földrajzórák szemléletes megtartására nyílt ezzel lehetőség nemcsak a líceum, hanem további tíz iskola diákjai számára is.



    A mintegy 230 millió forintos beruházás az Öveges-program része.

    Horváth Lúcia szakmai felelős az MTI-vel közölte: januárban jelentkezett a soproni gimnázium az Új Széchenyi Terv keretében kiírt, A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban című pályázatra. A program egyik célja, hogy a természettudományos oktatás korszerű és magas szintű hálózata jöjjön létre. Fontosnak nevezte továbbá, hogy emelkedjen a felsőoktatási intézményekben a fizika-, földrajz-, kémia-, biológiaszakon továbbtanulók aránya.

    Az Öveges-program megvalósításában a soproni Berzsenyi gimnáziumhoz csatlakozva öt helyi és öt környékbeli általános iskola vesz részt. A partnerintézmények alsó és felső tagozatosai egyaránt tanulhatnak laborórákon. A speciális órákat négy tanár tartja, ők külön képzésen vettek részt - tette hozzá a projekt soproni felelőse.

    A tanévben 40 tömbösített laboróra lesz, egy órán 10-15 kísérletet végeznek el, de ezek hátterét mindenki a saját iskolájában, osztályában beszéli meg - mondta Horváth Lúcia.

    A szemléletes természettudományos tanítást szolgálja a soproni evangélikus gimnáziumban a laboratórium mellett két szaktanterem is. Ezek kialakítását és eszközeit szintén az Öveges-programból finanszírozta az intézmény.
.