Tavaly 2 százalékkal nőtt a sör értékesítése

2015.06.15. 17:00

Idén is hasonló bővülés várható.

Növekedett a magyar söripar által értékesített sör mennyisége, és erre lehet számítani az idén is.

A prémium kategóriájú sörökből tavaly 23 százalékkal több fogyott, mint az előző évben, és ez a tendencia folytatódik az idén is a a Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint. Annak érdekében, hogy ezt a folyamatot ösztönözzék "Sör mi több" néven rendezvénysorozatot indítottak a sörkultúra széleskörű megismertetésére, és a sör, mint ital sokoldalúságának bemutatására. 

Tavaly mintegy 2 százalékkal nőtt a sör értékesítése

A kedvező folyamatok hátterében áll többek között, hogy a magyar sörgyártók különös figyelmet fordítanak az állandó, megbízhatóan magas minőségre és a jelöléseknek való megfelelésre - írta a szövetség, utalva arra, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legutóbbi vizsgálatában negyven különböző típusú és ízű sör minőségét vizsgálta és midegyiket rendben találta.

A tájékoztatás szerint az MSSZ tagvállalatai, a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt. négy magyarországi gyárában összesen 6,2 millió hektoliter sört állítottak elő 2014-ben. 

.